2010. július 26., hétfő

Tejfölös- zöldbableves (a recept igazi gazdája: Anya)

Bejegyezte: Emm dátum: 11:20
Hozzávalók: 0.5 kg zöldbab, kb. 10-12 karika füstölt kolbász (ki hogy szereti, én csak Gé meg az íze miatt raktam bele), kapor, só, 10 szem egész bors, 5 kisebb fej krumpli, a rántáshoz: nagyon kevés zsír vagy olaj, kb. 2 ek. liszt, hideg víz, a végén: nagydobozos tejföl fele, kevés liszt, ecet vagy citromlé.

A fagyasztott zöldbabot feldobtam főni, jóanyám szerint jó sok vízzel, mer elvégre is nem főzeléket főzök, tettem rá kaport, lehet kapni már fűszer-formában is, ami csak azért jobb, mer nem lesz büdös a kezünk tőle (hát..sokat...túl sokat...aztán próbáltam kaportalanítani, de már elég késő volt, mert az egész csupa zöld lett. aztán megoldottam végül, kiskanállal.)
Elég hülye sónk van otthon, kell belőle egy raklap, legalább 5-6 csipetet tettem bele, mire egyáltalán íze lett, a durvább fajtából nyilván kevesebbet kell, egész bors kb. 10 szem.
Beleraktam a kolbászt is, ez így szépen elrotyogott magának.
Amikor megfőtt a zöldbab, és a tetejének szép kolbászzsíros teteje lett, akkor beleraktam a felkockázott krumplit, és várakozó álláspontra léptem.
Aztán megkóstoltam, és mivel túlságosan fölé hajoltam, megégettem a hajam...
Mikor kellően kikáromkodtam magam, akkor elszántam magam életem első rántására.
Mivel mi olajpártiak vagyunk, najó, ez így nem teljesen igaz, csak sosincs otthon zsír, ezért egy nagyon kevés forró olajba 2 evőkanál lisztet raktam, csomómentesre kavartam, majd egy kis hideg vízzel felturbóztam, és úgy ahogy voltam, belecsűrtem a zöldbabba.
Kicsit forraltam vele, közben egy fél doboz tejfölt liszttel kikevertem, és szűrővel beletettem a majdnem kész levesbe. Mondanom sem kell, fullra összecsomósodott, próbálkoztam egy darabig, hogy ne legyen, aztán feladtam, és kiszedtem belőle a csomókat, szintén kiskanállal...:)
A végén pedig citromlével savanyítottam, mert ecetet elfelejtettem venni, nem kell sok belőle, körülbelül egy deci.
És kész is.

0 megjegyzés on "Tejfölös- zöldbableves (a recept igazi gazdája: Anya)"

 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez