2010. július 27., kedd

Tejszínes csirkemáj pennével és füstölt sajttal

Bejegyezte: Emm dátum: 18:48


Hozzávalók: 0.5 kg csirkemáj, 2 közepes hagyma, 2 gerezd fokhagyma, fél fej paradicsom, 5 karika paprika, 1,5 dl főzőtejszín, olaj, bazsalikom, oregano, őrölt bors, só

No, ritka eset fordult ma elő: magamnak főztem, így hát bátran kiélhettem az összes perverzióm a kutyulást illetően.

A májjal kezdem: Napok óta állt a hűtőben, tudtam, hogy meg fogom csinálni, mert mindketten szeretjük, másrészt meg nagyon gyorsan megvan. Szóval szegény máj ácsorgott a levében, jó alaposan le kellett csöpögtetni először. (Megmostam vagy 15ször, mire fogyaszthatónak ítéltem.) Meg a máj egy állat, mert ha nagyon vizes, akkor köpködni kezd az olajban. Ezen felbuzdulva hagytam is egy kicsit száradni. (De azért jól leköpködte a homlokom.)
Addig összevágtam a zöldséget: a hagymát félkarikákra, a fokhagymát karikákra, a paradicsomot apró kockákra, a fehér paprikát meg csak szimplán felkarikáztam.
A forró olajba beletettem a hagymát és a fokhagymát. - nem olyan régen jöttem rá, hogy ha a sima hagymával együtt teszem a fokhagymát sülni, akkor sokkal jobb. (Fogalmam sincs az okokról.)
Aztán ráraktam a májat, (Ez volt az a pillanat, amikor leköpött a szemét.), majd a paradicsomot és a paprikát. Kicsit lecsós volt, amit nem akartam, úgyhogy gyorsan mindenféle fűszerrel befűszereztem. (Én konkrétan oreganot, meg bazsalikom, plusz borsot tettem rá, tervben volt a majoranna is, de azt nem találtam meg :) Sózni csak a legvégén szabad, mert kemény lesz, azt meg a világért sem akartam.
Ez így elvolt magának, kb. 10 perc telt el, mondom, hogy nagyon gyorsan megvan. (Kicsit ropogósra hagytam a zöldséget, ez is egy ilyen mánia..hah, túl sok van.mindegy.)
Aztán szépen ráöntöttem a tejszínt, óvatosan akartam, mer mondom, ha sok lesz, akkor eltűnik a máj íze, jellegtelen lesz, végül persze ráöntöttem az egészet...nem én tehettem róla, hanem megszólalt a telefonom, és megijedtem, úgyhogy belebillent az egész. Már éppen nagyon felháborodtam, amikor is megkóstoltam, és rájöttem, hogy a Sors megint közbeszólt, mert igazából tényleg kell bele a másfél deci tejszín.

Sima penne volt itthon, azt gyorsangyorsan kifőztem, és nem is égettem meg magam. (Hát ez felettébb gyanús.) Megszórtam reszelt füstölt sajttal, és nagyon megelégedtem magammal.

A végeredmény egy szupergyors, szuperfinom vacsi lett. :)

1 megjegyzés on "Tejszínes csirkemáj pennével és füstölt sajttal"

egyDé on 2011. március 8. 9:53 írta...

na ezt tegnap kipróbáztam. De valamit lehet hogy elszúrtam, mer ez nagyon undorítóan néz ki, konkrétan nem lett túl étvágygerjesztő, ráadásul bolognai illat van az egésznek. :) Azé ettem belőle, de nem tudtam megbarátkozni még mindig a máj, a tejszín és a penne alkotta harmóniával :). asszem legközelebb ha májat csinálok, maradok a sima pirított májnál krumplival, az a biztos :D.

 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez