2010. július 26., hétfő

Töltött csirkemell

Bejegyezte: Emm dátum: 12:02
Hozzávalók (2 személyre) : 0.5 kg. csirkemellfillé, a töltelékhez: 4-5 db nyers csirkemáj, 2 tojás, petrezselyemzöld, zsemlemorzsa, só, őrölt bors., a sütéshez: vaj, olaj, alufólia

Mindig azzal kezdem az ilyet, hogy alaposan megfűszerezem a felszeletelt csirkemellfilét, nem tudom, ez ilyen becsípődés. Szóval most is alaposan megszórtam oreganoval, majorannával, bazsalikommal, sült csirke fűszersóval, meg fokhagymaporral. Hagytam ebben állni, bár azt hozzá kell tennem, hogy elég nyomin sikerült felszeletelnem a húst, el sem tudtam képzelni, hogy ezt hogy a fenébe fogom megtölteni..
Amíg állt a hús, addig megcsináltam a tölteléket.
A nyers májat el kell kapargatni, ami annyira undorító, hogy majdnem abbahagytam az egészet. Erőt vettem magamon, nem ez lesz a kedvenc munkálatom, a májgombóc levesnél hagyom pl. majd a zacskósat érvényesülni.
Na szóval, máj, sok-sok petrezselyem, annyi zsemlemorzsa, amennyit felvesz (nem kell sok, különben kemény lesz a cucc..tapasztalat...), egy nyers tojás egészben, valamint egy főtt tojás apróra vágva.
Ezt összekutyultam, kanállal. Kézzel nem merek belenyúlni ezekbe, sajnálom.:) (Mindentől félek.)
Elkezdtem beletöltögetni a fűszeres csirkemellbe ezt az egyveleget, illetve elkezdtem volna, ha nem csúszik szét. Jött egy remek ötletem, hurkapálcika, az mindenre megoldás, csak nem találtam sehol, ezért kitaláltam, hogy majd azt mondom Gének, hogy annyira megsült, hogy így szétnyílt...(amúgy elhitte.)
A tepsibe tettem egy csomó vajat. Van egy odaégés-parám is, úgyhogy mindig túlzásba viszem, plusz még öntöttem rá olajat is, nem lehet sose biztos az ember..
Aztán sütő.
És hopp, ekkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem rátenni a reszeltsajtos tejfölt, mondom, mostmá mindegy, ez van, így lesz.
Kb. 40 percig sütöttem, egy lángon, nem tudom megmondani, milyen hőfokon, mert a sütőnk sem túl jó.
Hasábot sütöttem hozzá, máshoz már abszolút nem volt kedvem, a hajégés, meg a számtalan égési sebesülés miatt.
Néha megnézegettem, és meglocsoltam a levével, hogy ne száradjon ki. (Mondanom sem kell, hogy ettől függetlenül remekül kiszáradt...Gé szerint nem, szerinte szuper lett, szerintem meg ő szuper.)

3 megjegyzés on "Töltött csirkemell"

Glória on 2010. július 26. 13:06 írta...

lásd, milyen lelkes vagyok:
mijaz, hogy el kell kapargatni?

Emm on 2010. július 26. 15:10 írta...

hát hogy így fogod a kezedben, és szét kell kaparni, vannak benne ilyen inas cuccok, azt ki kell dobni. fujjmá. nagyon undorító, nem ajánlom. majd szóljá, és én szétkapargatom neked.

Glória on 2010. július 27. 9:04 írta...

nejis mondd, nekem meg nincsen éles késem, és így nyiszálódik a ín.
nem értem ezt a szétkaparást. :D

 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez