2010. szeptember 29., szerda

Csirkemájas burek, avagy

Bejegyezte: Emm dátum: 19:55
hogyan moonwalkozzunk bele a purhabos zsákba...

Minden olyan szépen indult...Gergő ma szabadnapos, én ráérek főzőcskézni, (értsd kísérletezni rajta), ő meg addig, óriási SzakiDani lévén bepurhabozza a zuhanytálcát. (Szuper pár vagyunk különben, neki is vannak ilyen mániái, én pedig nem töröm le a lelkesedését, hát hadd purhabozzon ez a gyerek, ha akar.)
Csakhogy az történt, és már megint a körülmények áldozata lettem, a nagy purhabozás közben én éppen moonnwalkoztam, és ezt így pont bele a zsák közepébe (a zsákban volt a régi), úgyhogy utána elég fagyos lett a hangulat...:D

De ezzel kiengeszteltem:

1 leveles tészta (nem találtam fagyasztottat, má majdnem sírtam, ilyen összetekertet vettem - SOKKAL jobb, kiderült)
50 dkg csirkemáj
1 hagyma
1 gerezd fokhagyma
sok majoranna
petrezselyem
só, bors, kevés pirospaprika
(dugi zöldpaprika)
zsíííír
2 tojássárgája
és az életünket megkönnyítendő: sütőpapír

Elmondhatatlanul unom már a standard köreteket (rizs, krumpli, saláta, kenyér stb.), ezért gondoltam egy merészet (miközben ezt csináltam, nekimentem az asztalnak).

A májat kiolvasztottam, és jó apró darabokra vágtam (úgy látszik, nekem már ez a sorsom). Hejj, mondom, ma kirúgunk a hámból, ezért zsíron sütöttem a hagymát (nem mintha nem férne mindkettőnkre fejenként vagy 100000 kalória), meg a fokhagymát, meg a dugi zöldpaprikámat, aztán ráment a máj, a petrezselyem, a fűszerek,egy kis víz, meg a fedő. (Közben a fél szememet a purhabozáson tartottam, mer ha észrevette volna a zöldpaprikát, valószínűleg megint beleharapott volna az orrlyukamba. ÚrIstenemmá, sóhaj.)

Sajnálatos módon nincsen gyúródeszkám, bár egészen idáig nem is igazán éreztem szükségét, így hát az asztalon nyújtottam ki a tésztát. (Sokkal könnyebben kezelhető ez a összetekert tészta, nem is gondoltam volna.)
Jól beliszteztem alatta, és hogy ne ragadjon a végre-valahára megtalált nyújtófára, ezért a tészta tetejére is raktam. Pikkpakk kinyújtottam, nem kellett nagyon, annyi a lényeg, hogy ne szakadjon el.
Kis téglalapokra vágtam, megkentem tojássárgájával.

Áháá, közben készen lett a ragu, de nagyon résen kellett lennem, mer közben Gé rárepült. Kiskanállal a téglalap közepébe raktam, és ilyen batyu-formára hajtogattam. (Közben 2szer agyérgörcsöt kaptam, mert nagyon úgy tűnt, hogy sütéskor minden töltelék ki fog folyni.)

Sütőpapírra raktam a batyucskákat (deszépszó), ebből a mennyiségből körülbelül 20 db lett. (Mármint ilyen lány-méretűre gondolok.)

A sütés maga nem sok idő, szerintem 20 percnél nem volt több, végülis ha már szépen megbarnul, akkor ehető.

Ja, és el is fogyott 10 perc alatt, készpont. :)

8 megjegyzés on "Csirkemájas burek, avagy"

Névtelen írta...

GIGALIKE!!! :)

Emm on 2010. szeptember 30. 9:44 írta...

Köszönöm! :)

Glória on 2010. szeptember 30. 10:12 írta...

:) sztem ez ő.

egyDé on 2010. szeptember 30. 10:19 írta...

háhá, ez meg te vagy :) (látszik a neved, csak szólok). Egyébként ezek a májas dolgaid nagyon jók, valamelyiket kipróbálom. Mondjuk nem ezt, mer nekem se nyújtófám, se nyújtódeszkám nincs. De azé arra figyelek, hogy edzés után mindig nyújtani kell :)

Emm on 2010. szeptember 30. 10:30 írta...

A múltkor vizes pohárral nyújtottam a tésztát, úgyhogy ez aztán ne törje le a szárnyaid. :)

egyDé on 2010. szeptember 30. 11:00 írta...

:) én is csináltam már például borosüveggel, de nem az igazi :)

Glória on 2010. szeptember 30. 14:42 írta...

há'mer csak az ivásra tudsz gondolni, és nem figyeltél a kajára eléggé. :)

Glória on 2010. szeptember 30. 14:43 írta...

látszik a nevem ?:D hát látom. :)

 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez