2010. október 3., vasárnap

Amerikai sajttorta - Juditnak..:)

Bejegyezte: Emm dátum: 14:47
Aki egy kicsit is nyomon követi az eseményeket a facebookon, az tudja, hogy nyereményjátékot hirdettem, aminek a nyertese egy általa választott, viszon általam sütött sütivel lett gazdagabb. Mindent nagyon flottul megdumáltunk, holnap a Deákon adom át a cuccot. :)
Egyébként nekem is szerencsém volt, mert Judit sajttortát mondott, amit már sütöttem párszor, így nem ijedtem meg annyira, mintha mondjuk RigóJancsit mond.
Bár, ami elég vészjósló ezzel kapcsolatban:
- első alkalom: mindennel megvoltam, amikor kiderült, hogy a sütő nem műkszik (illetve utólag kiderült, h csak én voltam a béna, a sütő él és virul), így hát rezsón (!!) sütöttem meg végül..
-második alkalom: lakásavatóra készültünk, mondom ez jó, könnyű, meg ezeknek má úgyis mindegy, ha becsápolnak. Zsófinál sütöttem meg (még mindig azt gondoltam, hogy nem jó a sütő). Végül mindenkinek sikerült annyit beinnia, hogy hozzá sem nyúltak. Pár napig kallódott még a hűtőben, aztán megváltunk egymástól, mint ágtól a levél. (Pedig Istenemre mondom, az tökéletes volt..:)
-harmadik alkalom: szinte semmilyen hozzávaló nem volt itthon, vagy ha igen, mindenből kevesebb, de megoldottam végül, nem is lett rossz,, viszont sajttortának a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető.

Nadeszóval, a Judité:

38 dkg keksz (egész nyugodtan lehet vegyesen bármilyen, most 18 dkg győriédessel, meg 20 dkg háztartásival csináltam)
15 dkg vaj
40 dkg  natúr krémsajt (kb. 4 tömlő sajt)
15 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
citromhéj
1 dj tejföl
3 tojás
(díszítésnek mehet rá gyümölcs is akár- próbáltam málnával, finom lett.)



A kekszet jó durvára kell törni, én ehhez segítségül hívtam a klopfolót, de nem volt jó ötlet, mert minden szanaszét repült. :/ A vajat felolvasztottam és összekevertem a keksszel, ezt mind belesimítottam egy kapcsos tortaformába. A lényeg, hogy jól le kell lapogatni, h masszív legyen a cucc, és h ne folyjon be a krém.
Ezt egy 5 percre be lehet tenni sülni, nem muszáj, én pl. nem szoktam.

Minden más hozzávalót szépen összeöntözgettem, aztán következik a simára keverés. (Ez most nekem nem annyira akart összejönni, valószínűleg nagyon hideg volt a sajt, alig bírtam szétnyomkodni. De az is lehet, hogy a Campinget is beperlem, sok van a rovásán, amúgy is. Maradandó nyomot hagyott  a lelkemben, hogy egyszer szétesett egy szendvicsem a isiben, és campingsajtos lett  a matekfüzetem -> kaptam egy beírást.)

Amikor készen van a krém (ha nagyon hígnak látjuk, egész nyugodtan dobjunk rá még egy kis lisztet, vagy ha nagyon sűrű, akkor tejfölt.), akkor ráöntjük a tésztára. Legszívesebben idézőjelbe tenném a tésztát, hiszen ez csak keksz, azIstenáldja meg.

Mehet a sütőbe, körülbelül fél óra, és készen van. Semmi baj, ha kicsit még folyik a krém, meg fog szilárdulni! :)





Judit!
Aszonta reggel a barátom, a Gergő, vagyis nem aszonta, hanem ráncolta a homlokát  (amit én már tudom, hogy bajt jelent :D), szóval hogy: ,,Ugye nem akarod neki elvinni a egészet? " Hámondom, de...mer? ,,Semmi, csak.." - ennél a pontnál eléggé megsajnáltam...:( Úgyhogy ne haraguuuudj, a felét itten hagyom neki, hadd örüljön na, meg te is jó célt szolgálsz, lebegjen ez a szemed előtt...:) (majd sutyiban sütök neked másikat is, ha nem lenne elég. ;)


3 megjegyzés on "Amerikai sajttorta - Juditnak..:)"

Glória on 2010. október 3. 15:46 írta...

jujuj, ebből baj lesz. :)

ancsi on 2010. október 5. 17:30 írta...

Egyébként a zanyukám a kekszet a zacskóban szokta agyonverni a klopfolóval.

Emm on 2010. október 6. 7:55 írta...

Naigen, de kiszakadt a zacskó, annyira ütöttem..:'(

 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez