2011. július 18., hétfő

Sárgabarackos csirkenyárs mazsolás rizzsel

Bejegyezte: Emm dátum: 9:34
Biztos mindenkivel van olyan, amikor úgy érzi, hogy na, ma lesz a napja annak, amikor elegánsan kiveri vkinek az összes fogát- az én hétfői mumusom a T-mobile, csodálatos napot szerzek majd annak a mit sem sejtő ügyfélszolgálatosnak, aki megtisztel azzal, hogy az összes panaszom és dühöm rázúdíthatom. Hosszú a történet, a lényeg annyi, hogy a szegény embert még az ág is húzza, és ezúton is köszönöm nekik, hogy hajnal 5kor voltak szívesek merő kedvességből smsben megüzenni, hogy hogyan is állnak a dolgok kettőnk között. Erről ennyit.

Tegnap volt a napja, amikor tényleg csak lazultunk, plusz beterveztünk egy Harry Potter 7/2-t, mer hogy az milyen jó lesz. (És tényleg! Nem hazudok.) Még reggel összeraktam a kaját, ami sem időben, sem energiában nem volt nagy kunszt, vasárnapra tökéletes.(és éljeeen, szuper új növényeket szereztünk az erkélyre, ezzel együtt újabb kihívások elé állítva a Kutyát, aki még nem tudta eldönteni, hogy a pink, vagy a citromsárga virággal kezdje a kertészkedést- mi mondjuk már eldöntöttük, hogy mihez kezdünk a Kutyával, ha bármelyikkel is szorosabb barátságot kívánna kötni.)

A húshoz:
fél kiló csirkemell
1 konzerv sárgabarack, vagy 7-8 db friss
15 dkg füstölt sajt
hurkapálcika


A rizshez:
2 cs gyorsrizs
fél zacsi mazsola (Töredelmesen bevallom, hogy a régi mazsola-iszonyom elmúlni látszik, nem is értem, talán a korral jár, a mazsola iránti szolidaritásból.)

Szóval szépen módszeresen mindent fel kell darabolni kis kockákra, és felfűzögetni a hurkapálcikákra, ennyi. (Jelentem, csináltam már ananásszal is, hagymával is, meg kolbásszal, gyakorlatilag bármi felhúzható. Ömm, igen.) Én a hús-sárgabarack-sajt kombót követtem, ettől semmi esetre nem tértem el. Mikor ezzel készen lettem, megszórtam sültcsirke fűszersóval, meg borssal, tettem rá egy lötty olajat, és egyesével bebugyoláltam alufóliába. (Az alufólia még mindig botrányosan szakad, mondanom se kell.)
A rizs elment főni, a mazsolát meg langyos tejbe beáztattam, hogy faszán megpuhuljanak és megdunduljanak. :)
Mikor a rizs megfőtt, összeboronáltam a mazsolával, a hús meg 20 perc alatt megsült. (Dóricica kedvéért: 20 perc, 180 fok)

3 megjegyzés on "Sárgabarackos csirkenyárs mazsolás rizzsel"

Emm on 2011. július 18. 11:10 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
ancsi on 2011. július 19. 14:51 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
egyDé on 2011. július 19. 17:18 írta...

én eztet nem távolítom el :)

 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez