2011. november 7., hétfő

Portugál rizspuding

Bejegyezte: Emm dátum: 9:47
HálaJóIstennek úgy döntött a főni (értsd. főnci, führer), hogy szombaton kollektív lazulunk, nem kell menni dolgozni, éjjááóó, ami már csak azért is szuper, mert így átcsoportosíthatom az energiáimat az otthon uralkodó káoszra, ami leginkább persze a szekrényemre jellemző.
Gergő a nettó negyven perces sóhajtozás és nincskedvemmenni dolgozni után elindult, én meg elindultam a Béke térre, hogy beszerezzem az ámokfutáshoz (értsd. főzés) kellő cuccokat.
Minden jól is ment, egészen a hazaindulásig. Jó öreg Murphy-apám közbeszólt a történetbe, ugyanis a villamossín közepén széjjelszakadt (értsd. darabokra) a szatyrom, és hát Jó az Isten, jót ád alapon, egy doboz tojás volt a tetejin, má a szatyornak. Aztán persze a villamossínnek is. (Valamilyen oknál fogva, az 50  kg-s testsúlyom ellenére, női pankrátornak képzelem magam olykor, és megpróbálkozok olyan mission impossible-ök teljesítésével, mint a Gergő teljes leigázása, amit ő hogy is mondjam, visszaver- bár a módszereivel mélységesen nem értek egyet, mer mostanában rátérdel a torkomra- , valamint a súlyom kétszeresének hazacipelése.) Kedves emberek röppentek a segítségemre, villamos éppen nem jött, bár gondoltam arra, hogy azt fogom hazudni, hogy egy jól irányzott tigrisbukfenccel és halált megvető bátorsággal mentettem a menthetőt, de nem így volt. Ezúton is üzenem annak a kedves fekete kabátos lánynak, hogy Nagyköszi és pacsi! :) (Kb. a 3 méteres körzetben szétguruló tojások összeszedésével fáradozott, majd egyet magasba tartva odaszólt nekem: Ezmááánemjóóóó! - ekkor volt az a pont, amikor a tojás végérvényesen szétrepedt a kezében, és a sárgája elegánsan végigcsordogált a kabátja ujján, itt má nem bírtam, és visítva röhögtem.) Ok, szóval a 10 db-ból megmaradt 4. Hátkösziszépen.

Lássuk, hogyvót ez a rizspuding, mer elég jó:

5 dl tej
12.5 dkg rizs (Segítek, egy zacsi gyors rizs pont annyi) - a lényeg, hogy a tej 4szerese legyen a rizsnek
2 ek kristálycukor
1 narancs
1 citrom
2 egész fahéjrúd
2 tojássárgája (Grrrr!!)
vaníliaaroma


A tejet szépen feltesszük forrni, belemegy a cukor, és a bűvészmutatványnak beillő narancshéj lehúzás, egyben, mint a citromé. Ezek a burkolatok, egyben, belemennek a tejbe, meg a fahéj is, meg a vanília is. Amikor majdnem forr, bele a rizs, zacskó nélkül persze, és szépen főhet. Mielőtt a rizs megfőne, kikanalazunk egykettőt a tejből és összekeverjük a felvert tojássárgával.Ez azért kell, hogy szép sárga legyen, és pudingszerű legyen a teteje. Mikor a rizs készen van, kihalásszuk a héjakat és a fahéjt, és lefedjük, h hűljön meg szépen összeálljon.

5 perc alatt elfogyott, csak mondom...:)

5 megjegyzés on "Portugál rizspuding"

egyDé on 2011. november 7. 10:02 írta...

eztet nem értem: "kihalásszuk a héjakat és a fahéjt és lefedjük, hogy összálljon? :) van rá esély, hogy ezek a héjak nekem is összeállnak majd a fahéjjal? vagy inkább ne próbázzam meg? :D

Emm on 2011. november 7. 10:07 írta...

A rizst kell lefedni, Istenem.

egyDé on 2011. november 7. 10:42 írta...

Aszittem azt meg megenni kell, de akkor jóvan, fátylat rá, azaz fedőt :)

ancsi on 2011. november 7. 15:53 írta...

mondjuk, kép nélkül én má ezt nem nagyon hiszem el. szerintem csak kitalálod, hogy tudol főzni.

Emm on 2011. november 8. 7:57 írta...

Ancsikám, majd kérdezzed meg Szamantát, h igazat mondok-e...:)

 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez