2012. január 13., péntek

Fűszeres csirkemell pennesalátával

Bejegyezte: Emm dátum: 9:13
Igen, innen derenghet, de ez most más.

Eleve úgy volt, hogy keveset főzök, mer hogy ma utazunk a kutyával, akit ezáltal újabb hányattatásoknak teszünk ki (szó szerint), és nem igen akartam, hogy maradjon kaja, de a számításaim most se igen jöttek be.

Kezdeném úgy, hogy jelenleg éppen agyvérzés közeli állapotban vagyok, ugyanis reggel elhagytam a legkedvencebb csillagos fülbevalóm a világon, plusz leszakadt a zakóm gombja, és a cérnát behúzta a cipzár. 2012. január 13-a, péntek van, Veronika napja, innen is üdvözlöm Balogh Vera barinőmet, Rákosszentmihályon inkább mínusz, mint plusz, az általános hangulatot felhőkkel és villámokkal tudnám ábrázolni, valamint a Voda hálózata igencsak betegeskedik.(Ez volt a helyzetjelentés. Csak hogy legalább a lelki békém rendben legyen.)

Apropó, tegnap előtt zumbázni voltam, az állóképességemről inkább ne is ejtsünk szót, viszont legalább megtudtam, hogy van néhány izmom elvétve, mer fájnak. (És örömmel jelentem, hogy a fejem pirossága elmúlt, pedig meg voltam róla győződve, hogy jövőhétig kitart.)

No, a vacsora:

Egy db csirkemellfilé (figyelemfigyelem, tényleg csak kicsi darab kell!)
fél csomag pennetészta
1 paradicsom
1 kaliforniai paprika
fél uborka
1 lilahagyma
1 nagy doboz tejföl
sóbors
mustár
4 db tojás

Hazacipekedtem a cuccokat, még szerencse, hogy van egy nagy leopárdos malaclopóm, nem kell állandóan szatyrokkal szerencsétlenkedni, amik amúgy is leszakadnak, meg csörögnek (zacskó-csörgés fóbiám is van, ha nem mondtam volna még).
Felaprítottam a zöldségeket, szép kis kockákra, a lilahagymát meg csíkokra, ami aztán így nézett ki:
Ez a kaliforniai paprika dolog egyébként nagyon érdekes, mer egyáltalán nem tudom, van-e különbség a pritamin paprika és e között, minden esetre én nem nagyon szeretem, de a Gergő igen, én meg a Gergőt, ezért került bele. És amúgy meg a Mézi is szereti, de a Mézit nem annyira szeretem, mint a Gergőt. (Meg kell jegyeznem, hogy ha a Kutya paprikát/sárgarépát lát, vigyázzba vágja magát, mondhatni úgy áll, mint Katiban a gyerek.) (- van még egy másik kedvencem is, még pedig a ,,Huncut szem, aki nem kap rajta"- ezt az Anya szokta mondani, mikor vki rusnya, mintaszar, de asziszi magáról, hogy egy AlainDelon- ezt is az Anya szokta mondani, ezért is szeretem őt többek között, mer ilyen bölcs. :)
Szóval a kaliforniai paprika ress volt (van ilyen szó, múltkor a Fülesben fejtettem meg), a paradicsom lédús, és hirtelen több jelző nem is jut eszembe.

Közben feltettem főni a tojásokat, és meg mertem volna esküdni, hogy hiába akarok én most keményet, k****ég, hogy lágy lesz. Tudjátok, Murphy. Igazam lett. Szóval azokat is feldaraboltam.

Aztán összekevertem a pittyputtyot, ami tejföl, kicsi olivaolaj, mustár, sóbors, citromlé.

A nagyon apróra vágott húst befűszereztem (sóbors,majoranna,rozmaring) és jól megsütöttem, így e:


A tészta is megfőtt, kicsivel több, mint fél zacskónyit főztem, mer mondom, enni azé csak kell rendesen, de borzasztó sok lett, legközelebb csak fél zacskót csinálok, még az is bőven elég.

Mikor mindennel megvoltam, akkor szépen összekevertem a egészt, szép színes, meg nagyon finomság lett belőle.
 És még egyszer:



Nahát, szóval így.


Örömmel értesítek mindenkit, hogy péntek van. Ja, 13. Maradjatok otthon.

0 megjegyzés on "Fűszeres csirkemell pennesalátával"

 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez