2012. február 15., szerda

Tejszínes-fehérboros herkenytűk pennével

Bejegyezte: Emm dátum: 8:01
Próbáltam vmi mást kitalálni a herkenytűre, mer sajnos nagyon utálom ezt a szót, meg egyáltalán minden szót, amiben ty van, de a szinonima szótár aszonta, hogy inkább keressek a hercegnőmre, mer a herkentyű náluk se égen, se földön. Najóvanakkor.
Remekül indult a tegnap délután, illetve hát az egész nap csúcs volt, de a munkahelyemmel kapcsolatos anarchiára mégse térnék ki, mer nincs nálam elég Valeriana Relax.
Hazafelé még vennem kellett tejszínt, meg bort, meg petrezselymet, ehe mondom, bemegyek az Árkádba,pont kapóra jön. Ekkor még nem sejtettem, hogy az Apollo 23 nevű ikszfaktor reménység koncertezik a színpadon, illetve hát rémisztgeti a gyanútlan járókelőket, onnan gondolom, hogy ijesztgette őket, mer boldog-boldogtalan sikítozott, többek között én is, mer olyan kurva durva hamis volt. Átverekedtem magam 212 db 16 évesen, azé mégiscsak számít az a 10 év korkülönbség meg erőfölény, közben egy ember kamerázott, ekkor már őszintén az járt a fejemben, hogy az előttem toporgó pasast nyakon verem a táskájával, ha nem halad, még csak az hiányzott volna, hogy valami médiumban megjelenjek, mint Apollo23 rajongó. Visszafelé inkább már a második emeleten mentem, de még az volt a szerencse, mer éppen akkor kezdtek bele egy TakeThat nótába.

Hazaérvén viszont ez a látvány fogadott és hozta vissza az életkedvem:



Nem is fűznék ehhez semmit, esetleg annyit, hogy még szerencse, hogy már megkérte a kezem, mert ezek után tegnap biztos könyörgésbe fogtam volna..:)

Álljunk neki a kajának, mer mingyá hazaér a ember, aztán kaja köll.

Még múlthéten szombaton a Reálban örültem meg a herkenytűnek (szándékos, a ty miatt, innentől csak Patriknak fogom hívni, a Spongyabob miatt. csak azért mondom, hogy ne legyen lepetés.) Szóval a Patrikot kivesszük a fagyasztóból, még csak ki se kell olvasztani azé jó. Közben két kis fej hagymát, meg 3 gerezd fokhagymát leporolunk, és kevés olajon (én olaj meg olivaolaj kombót használtam) megpirítjuk. Rárakjuk Patrikot. Aztán az apróra vágott petrezselymet, aztán felöntjük fehérborral, és belemorzsolunk egy húsleves kockát. Mehetnek a fűszerek: só, fehérbors, oregano és egy kis citromré. Mikor Patrik már puha, akkor ráöntünk egy tejszínt, mondjuk úgy 2dl-t, összeforr, ez a része kész.

Megfőzzük a tésztát. Lereszeljük a sajtot. És fogadjuk a dicséreteket.

0 megjegyzés on "Tejszínes-fehérboros herkenytűk pennével"

 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez