2013. december 19., csütörtök

Karácsonyi étcsokis sajttorta

Bejegyezte: Emm dátum: 8:39 0 megjegyzés
Kedveskéim,

közkívánatra jöjjék most előzetesen a karácsonyi desszert receptem, ígérem, jó lesz. :)

Hozzávalók:

15 dkg csokoládés keksz (valószínűleg én Győri édest vételezek)
10 dkg vaj
20 dkg natúr krémsajt
25 dkg mascarpone
1 dl habtejszín (megpróbálok szerezni Hulalát)
1 narancs lereszelt héja
7 dkg porcukor
10 dkg étcsokoládé


A kekszet lezúzom mondjuk egy zacsi és egy klopfoló és/vagy nyújtófa segítségével, majd hozzáadom az olvasztott vajat, és az apróra tört étcsoki, és a reszelt narancshéj felét . Ezt összedolgozom, és egy kapcsos tortaforma aljára nyomkodom.
A sajtot és  a mascarponét összekeverem, hozzáadom a felvert tejszínt, a porcukrot, és a narancshéj másik felét. 

A krémet ráöntöm a kekszes baszra, szépenegyenletesen, és 12 órára hűtőbe teszem. (Ezért csinálom ezt hétfő délután/este, legalább ezzel nem lesz gond a keddi premieren! :)

Tálalás előtt megszórom az étcsoki másik felével, illetve lehetséges h pirított, karamellizált mandulával vagy dióval is megspékelem, attól függ. 


Előre is nagyon-nagyon boldog karácsonyt, kellemes ünnepeket, szálka mentes halászlevet, finom likőröket, angyalkák szárnycsattogását kívánok mindenkinek! (Ha addig nem találkoznánk, akkor kellemes húsvétot is.)


2013. október 14., hétfő

TúróRudis muffin

Bejegyezte: Emm dátum: 12:12 0 megjegyzés
Kedves Emberek!

A hétvégére betervezett kirándulásunk nem igazán valósult meg, mondjuk ez elég enyhe kifejezés, mert egyrészt baromi lusták voltunk, másrészt a kutyának meg kellett fürdenie, nincs apelláta (ez nála egy egész napos programot jelent), harmadrészt Gé elkezdte a boldog házasemberek boldog életét élni, mer lelépett a haverével sörözni szombat délután, én meg így unatkoztam, és sütöttem. - csak mondom, hogy szintetizátort kértem karira, főképp a saját magam szórakoztatása végett, bár úgyse kapom meg, pedig esküszöm, rengeteg dal van a fejemben, és feltett szándékom, hogy hamarosan énekesnő legyek, és még az se állít meg, hogy se szintetizátorom, se hangom.

Szóval, sütöttem. Úgy voltam én ezzel, hogy ennék valami túrósat, lehetőleg ne legyen má lécci nehéz, másnapra is nézzen ki valahogy, illetve legyen hidegen-melegen ehető. (Ez félig-meddig meg is valósult.) A kutya aktívan támogatta az elképzeléseimet, egészen addig, amíg vmi gömbölyű hungarocell darabka bele nem ragadt az egyik orrlyukába, onnantól azzal volt elfoglalva. (A hungarocell darabka a babzsák fotel szerves részét képezte, egészen addig, amíg bele nem ragadt a kutya egyik orrlyukába.)

A túrórudis muffin végül is szép, de nem annyira, mint amennyire finom.

Még azt gyorsan elmondom, hogy Gé valamelyik este örökszerelme jeléül karamellás tejet csinált nekem, nem tudom, kinek vannak még erről megboldogult menzás emlékei, na, ez nem olyan lett. És mondjuk valaki szólhatott volna, hogy hideg tejet a karamellizált cukorba szigorúan tilos tenni, mer az egész olyan lett, mint egy bájital, füstölgött, sistergett, és spaklival kellett felszedni a fazék aljáról a cuccot. (Gé felszedte, és mikor a karamell beleolvadt a forró tejbe, akkor már egész jó volt, de nem, nem olyan az íze, mint a menzásnak. A menzás attól volt olyan jó, mert nem volt más, muszáj volt meginni, ha jó ha nem, plusz a kancsal konyhásnéni olyan szigorúan nézett a kancsal szemével, hogy muszáj voltunk úgy csinálni, mintha ízlene. Aztán egy idő után megszoktuk.) Karamellás tejről akkor ennyit is.

A muffin pedig: (igazán jó muffin receptet nem könnyű találni, ez az.)

- 20 dkg liszt
- 2 tk sütőpor
- 1 cs. vaníliás cukor

-3 tojássárgája
-10 dkg puha vaj (a puhát nem győzöm hangsúlyozni, nekem pl. sose sikerül eltalálni)
-10 dkg cukor (én kristállyal csináltam, kissé ropogott, Gergőnek aszontam, h nem tudom, mi ropog benne..:D)


-3 tojásfehérje
- 1 csipet só

- 20 dkg túró
- fél citrom reszelt héja

- 1 dl tej

-1 tábla csoki  (tejcsokis tortabevonót használtam)


A lisztet a sütőporral, és a vaníliás cukorral összekevertem, félreraktam.
A 3 tojássárgájához és a cukorhoz,  hozzáadtam a puha (PUHA) vajat, nekem darabos lett, mint az állat, tökömtelevolt, kavartam vagy 10 percig.

A fehérjét közben habosra vertem a sóval, egyébként tényleg ez az igaz történet, párhuzamosan csináltam két dolgot, közben telefonáltam is, és próbáltam a lábamról lefejteni a rátekeredett kutyát.

A túrót villával összetörtem, belereszeltem a citromhéját, hozzáadtam a vajas cuccot, aztán ezt az egészet hozzáadtam a liszthez, és beleöntöttem az egy deci tejet. Próbáltam belőle vmiféle homogén masszát összehozni, nem mondhatnám, hogy sikerült, inkább ez a fogjukrá-kategória lett belőle.

Hozzáadtam a fehérjét, és óvatosan próbáltam kavarni, hogy ne törjön össze a hab. (Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem ez úgy szokott működni, hogy először tényleg óvatosan csinálom, elvégre nálam sokkal okosabbak is azt mondták, hogy vigyázzunk, aztán mire a végére érek, és látom, hogy kb. sz*rrá tört az egész, hiába óvakodtam, utána má' tökmindegy alapon, kavarom, mintha nem lenne holnap.)

Muffinsütőbe helyezett muffin papírokba kanalaztam a tésztát, és 180fokra előmelegített sütőben, 30 perc alatt készre sütöttem. Mikor kivettem, rácsurgattam az olvasztott csokit. Senkit nem akarok hiú ábrándokba kergetni, annyi köze van a túró rudihoz, hogy van benne túró, és van rajta csoki is, sem ízre, sem külsőre nem rokonok annyira, mint szeretnénk, de kifejezetten finom, sógorság ide-oda.





2013. szeptember 30., hétfő

Penne arrabiata újratervezve

Bejegyezte: Emm dátum: 14:18 2 megjegyzés
Sokak nagy örömére és/vagy bánatára, visszatéreeek.

Alig ocsúdtunk még fel az esküvőnkből, alig tudtuk elpakolni az ajándékba kapott cuccokat, alig tudtuk begyömöszölni a szintén aji guminőt az ágy alá, és alig-alig bírunk a maradék házipálinkával, máris itt a feladat, főzni kell. Mert hogy hízni kell. (Egyébként, ha még nem mondtam volna, a hízókúra az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Együtt vagyunk ketten kb. 120 kilósak, jobb házaknál perfő ennyi.)

Tésztát eszünk tésztával, meg szalonnát hagymával, húst krumplival, meg iszunk is rendesen. Plusz jön a kedvenc, karácsonyt megelőző, késő őszi időszakom, amikor hidegek az esték, lehet tolni a zsíros cuccokat, a forró, gőzölgő teákat mézzel, megenni egy ültő helyünkben egy zacsi szezámos halacskát, meg pillecukrot.

Péntekre már annyira lemerültem, hogy nemigen tudtam, merre van az előre, de ennek a drága embernek, aki immár a férjem, csak ennie kellene valamit, ezért vmi szupergyors kontra szuperfinomra törekedtem, és lám-lám, így is lett:


(A recept tök vega, de én tunningoltam, a császárszalonna elhanyagolható tényező)

- Tehát egy darabka császárszalonnát felkockáztam, és lepirítottam a zsírjában, majd szépen kiszedtem belőle, és egy kis tányérra helyeztem.

4 gerezd fokhagymát felaprítottam az aprítógépemmel, (mer má olyanom is van, de tökmindegy, az a lényeg, h jó kicsi legyen.), és beledobtam a szalonna zsírjába, ennek olyan illata lesz, hogy az egész utca érzi, de nyugalom, egy kereszthuzattal lehet segíteni a dolgon.

- 5 nagy paradicsomnak lehúztam a héját. (Trükk: tedd a paradicsomokat egy kicsit bevagdosva forró vízbe, 5 perc után úgy lehúzod a héját, mint a pinty, mintha sose lett volna.), aztán apró kockákra vágtam, mehetett a fokhagymás cuccba.

- Megküldtem egy leheletnyi chilivel, oreganoval és bazsalikommal, sóval és borssal. (nem volt nagyon édes a paradicsomunk, ezért még mondjuk úgy egy kanálnyi kristálycukor is ment bele.)

- Ez szépen összerottyant, a kifőtt, kb. fél zacskónyi pennével összekevertem, és brutál mennyiségű sajttal megszórtam. És megfejeltük a császárszalonna kockákkal. Kéjsz. (igazából parmezán lett volna a tutituti, de a mellettünk lévő Coop hipermarketben, a hiper itt idézőjelben, csak trappista, coop trappista, mizo trappista, valamint macisajt van.)


2013. január 3., csütörtök

Mascarponés csokikrém karamellizált mandulával

Bejegyezte: Emm dátum: 15:22 8 megjegyzés
Ama csudálatos estén amikor ez meg ez készült, nem sz*rral gurigáztam, volt ám desszert is. (Mondjuk azt má' jobb nem is említeni, hogy egyikünk se evett belőle túlságosan sokat, a Gergő becsületére legyen mondva, hogy legalább megpróbálta, viszont megtartottuk mindkettőnk gyerekkori hagyományait, hogy csak és kizárólag vacsi után van ajándékbontás, úgyhogy igyekszik az ember minél hamarabb legyűrni, tartok tőle, hogy ő is ezért próbálkozott a desszert eltüntetésével. Mondjuk jó is lett. Zárójel bezárva)


A következő bekezdést a dohányos olvasók számára tartom fenn, a nemdohányosok ugorgyanak:

Figyeljetek, soha, semmilyen körülmények között ne akarjatok leszokni, 3 napja szenvedek, mint a disznó, nem alszok, viszont azt az időt aktív cigizésről való fantáziálással töltöm, az étkezési szokásaim köhömköhöm..átalakultak, napi 6szor eszek, amiknek időtartama egyenként 1.5 óra, csak ma megettem 2 kiló mandarint, fél kiló narancsot, egy almát,  egy csirkemájas péksütit, egy csokis croissant, egy óriás pöttyöst,  ittam két koffeinmentes kávét, és magamba toltam másfél liter zöldteát. (Kényszerképzetem van, miszerint minél hatékonyabban méregtelenítek, annál előbb múlnak el a elvonási tüneteim.) És még csak három óra van. Szóval, cigizzetek csak nyugodtan, nem éri meg ez az egész, fizessetek ki egy rakat pénzet inkább arra (én is itt izéltem, h elrakooom, meg ilyenek, aha, hát kajára költöm.:D), csak ne szenvedjetek.
Jua, meg aszongyák, h sportoljak, azt úgyis muszáj lesz, mer hamarosan úgyis akkora leszek, mint egy csatakanca. Szuper lesz a esküvőnk, úgy fogunk kinézni a Gergővel, mint cinke a tökön.


És akkor most folytassuk a desszertvel:

1 tábla csokoládé (én Boci Éttel csináltam, jójaz)
25 dkg mascarpone (ezt pontosan egy doboznyinak felel meg, nagyon vicces vót különben a beszerzés, késő este mentünk vásárolni G-vel, kutatok a mascarpone után, toporgoktanakodok, mellettem egy fijú, nevezzük MG-nek, volt valaha vmi kis maszat köztünk, (deszerintem meleg) ehemondom, hátte?, jött a Gergő, bemutattam őket, aztán 3asban, családias hangulatban kerestük a mascarponét, mer persze MG is beszállt a buliba. Má a keresésbe. Höh.)
2 cs vaníliás cukor
porcukor
3-4 ek barna cukor
4-5 ek szeletelt mandula
1 dl Hulala (csakis!)




A barnacukrot felolvasztjuk, lehetőleg teflonban, mer a nemteflonban, hanem a sza rosszakban tapad, mint a sza fene, és beleszórjuk a mandulát, átforgatjuk benne, közben egy kis lapos tányért vékonyan, mondom vékonyan mekkenünk olajjal, rászórjuk a karamelles mandulát, és kitesszük hűlni az erkélyre.


Az állam én vagyok
A mascarponét közben egy kevéske vaníliás és porcukorral kikeverjük, ez mehet ízlés szerint, de szerintem ne legyen nagyon édes, valamint közben gőz fölött felolvasztjuk a csokit, és ezt is hozzáadjuk.

A Hulalát (annyira édi neve van) felverjük, és 2-3-4-5-sok evőkanállal beleteszünk, attól függően, h mennyire karmoljuk a lágykrémeset.

Eztán má csak annyi van hátra, h széjjelzúzzuk a mandulát zacskóba töltve egy klopfolóval, (kemények fejjel), és a háromnegyedit beleszórjuk a masszába, a egynegyed meg jó lesz dísznek.

Jól kihűtjük, aztán tolhatjuk, télleg nagyon fííínom.

Ja, és hurráááááá, kaptam a Jézusomtól aprítót is meg darálót is. Semmi nem állíthat má meg.

















 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez