2014. március 11., kedd

Medvehagymás-chillis-sajtos pogácsa

Bejegyezte: Emm dátum: 10:22 0 megjegyzés
Onnan indulunk, hogy unjuk a húst. Annyira nem, csak kicsit kimaxoltuk a hétvégén a húsevést, a múlt hét elejéről nem is beszélve, amikor is három napon keresztül különböző disznótoros cuccokat toltunk, levest, káposztát, szalonnát szalonnával meg szalonnát hagymával, hurkát kolbásszal, és még egy darabka disznósajt is figyel a hűtőben. Anya áldásos közbenjárásnak hála, kaptam egy csokor medvehagymát, amit én eddig csak gyanakvóan figyeltem, pláne hogy különböző nénik árulták különböző aluljárókban, és nem igen mertem beruházni rája. Namondom, akkor ünnepeljük meg a hétfőt valami különlegessel, legyen egyszerű, mint egy pofon, ne kelljen sokat mosogatni, és legyen kész, mire kettőt pislogok. Ez ilyen, jó a pogácsafetisisztáknak, és az antisütősöknek is, kicsit csípős, de nem nagyon, és pont annyi sajt van benne, ami a hátán elviszi a bulit.

Szükségeltetik:

30 dkg liszt
30 dkg trappista sajt
1 csokor medvehagyma
1 csomag sütőpor
2 dl főzőtejszín
féldeci tej (ezt bele, meg egy féldeci tömény, amit közben jóízűen elfogyasztunk)
2 teáskanál só
2 teáskanál őrölt chilli
1 db tojás



A lisztet, a sütőport és a sót összeöntögetjük, közben a medvehagymát apróra vágjuk (kb. mint a petrezselymet. Figyelem! A medvehagyma levele kísérteties hasonlóságot mutat a gyöngyvirág levelével, ami életre veszélyes is lehet, bőszen szagolgassunk! Ha fokhagyma illatot érzünk, az király, ha nem érzünk semmilyen szagot, akkor hívjuk a mentőket és/vagy a papot. És még rímelt is.) Az apróra vágott medvehagymát, a chillit, és a lereszelt sajt 3/4-t hozzáadjuk a lisztes cucchoz, a sajt egynegyede majd a pogi tetejire kell. Ráöntjük a tejszínt, és erőteljes tornamozdulatokkal gyúrni kezdünk, valamint nem feledjük el levenni a jegygyűrűnket, vagy ha igen, akkor utána lelkiismeretesen letisztogatjuk, feltéve, hogy megtaláljuk a tésztában. Ha nehezen állna össze a dolog, küldjük meg azzal a féldekás tejjel.

Eztán begyújtjuk a sütőt, 180 fokra szépen előmelegítjük, a tésztát kinyújtjuk, és pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. (Nekem valaha volt olyanom, de elvitte a zsákos ember, vagy nem tudom, egyáltalán nem találom, így én erre a célra fenntartott feles pohár szájával abszolválom a mutatványt.) Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, megkenjük a felvert tojással, és megszórjuk a maradék sajttal. 20 perc alatt ropogósra sül, csipkebogyó teával és egy Danone Actimellel vacsinak kiváló. (Fizetett hirdetésünket olvasták.)

És jöjjenek a képek, amiket az én drága uram csinált:



 

Emm főz... Copyright 2009 Sweet Cupcake Designed by Ipiet Templates Image by Tadpole's Notez