Alaszkai tőkehalfilé fűszervajjal és rösztivel

Az alapkoncepció nem ez volt, ugyanis arról szólt a kiegyezés, hogy tenger gyümölcsei lesznek pennével meg tejszínnel. Ennek mindketten nagyon örültünk, juppííjéé, nagyon nagy királyok vagyunk, hogy ezt így kitaláltuk...Aha, ez tartott egy darabig. Nekem akkor kezdett kissé alábbhagyni a lelkesedésem, amikor szembesültem vele, hogy a délutáni csúcsban nem hogy tenger gyümölcseit nem kapok akárhol (nem is tudom, hogy gondoltam), hanem még örüljek annak is, hogy a 89 fok hőmérsékletű buszon nem a fejem fölött kapaszkodnak. (Pont tegnap előtt meséltem Gergőnek, hogy vannak olyan emberek, akik nem érzik cikinek szétgombolt ingben, csak úgy, ahogy az Isten megteremtette őket, tömegközlekedni. – hozzáteszem, sajnálom a Kutyát is, mer látszik, hogy melege van, így hát el tudom képzelni, mit érezhetnek a szőrös mellkasúak, de azért maradjunk annyiban, hogy így Pest, úgy Pest, így vidék, úgy vidék, például Tarjánban, mármint otthon, nehezen fordulhatna elő ekkora pronyóság.)
Mentem, mendegéltem én ezeké a herkenytűké, de sehol sem voltak, (nem értem én ezeket a szupermarketeket, van mindenféle lazac, meg rák, meg tintahal, meg polipdarabkák, de vegyesen egy szál se.) Totális elkeseredésemben aztán úgy döntöttem, hogy basszameg, akkor is hal-nap lesz. Különben má elég ideges voltam, mer mindent megvettem az alaptervhez, hátkösz, cipelhetem haza ezt a sok, semmire se jómáígy dolgot. A jó öreg Béke téri Lidl-ben aztán van ám tömeg, meg szűk kis sikátorok, meg jó nagy hőség, má majdnem fesztivál hangulatba kerültem, amikor felfedeztem, hogy van ez az alaszkai tőkehal, és hát ez nagyon szuper, nem is drága, halnak hal, majd flancolhatok Gergő előtt, hogy alaszkai, jó lesz ez. Kéne hozzá vmi…legyen röszti, de csak akkor, ha nem kell olajban sütögetni, és lám-lám, ezt nem kell…Csúcs.
Hazacaplattam (nem is tudom, jó szó-e ez a ,,caplattam” arra, ahogy haza közlekedtem, maradjunk inkább a méterről-méterre vonszoltam magam-nál) a jó sok cuccal, ami majdnem hogy felesleges volt ugye, ilyenkor van az, hogy még az a nyomorult kulcs is a táska alján van, beleakadva mondjuk az esernyőbe. Ekkor már közel álltam az ájuláshoz, de még hátra volt a Kutyával való rituálém. (Belépek, a Kutya felugrik a nyakamig, én cipelem a szatyrokat, a Kutya ugrál, még mindig, még mindig, SziiiiaaMéziii, a Kutya transzban, Naajóóvanmá, Kutya ugrálnyávog, Jóóvoltááá?, Kutyanyávog, fülét behúz, ugrál, felborítja a szatyrot.)
Az egész kaja hadművelet nem tartott tovább tíz percnél amúgy, tök ideális. (Közben az Ezel-ben is történések voltak, pikkpakk eltelt az idő. Naszóval:

Kell egy csomag tőkehalfilé (világ életemben gyanakvó voltam a filékkel, óvatosan vele gyerekek- azt mondta a csomagolás is, h nyomokban szálkát tartalmazhat-kösziszépen), egy csomag röszti, vaj meg fűszerek.

A halat kiszedtem a zacsiból (igen, ez egy nagyon fontos momentum), két különböző edénykében tettem fel vajat olvadozni, a röszti közben bement a süttyőbe, 200fok, 25 perc, sütőpapír alá, a viszonlátásra. A nagyobb edénybe behajigáltam a halat, só, bors, citromlé (úgy egy kupaknyi), a kisebbe meg friss petrezselyem, bazsalikom, kakukkfű, és egy kevés oregano. Kérem szépen, ennyi. Ez összerottyant, a hal megsült (csak kevés időre fordítottam meg, h ne essen szét- mondjuk szétesett), a röszti meg szép aranybarna lett. Így történt, ennél gyorsabbat már tényleg nem tudok..