Aranygaluska- a menő

A megboldogult kolis-menzás időkből nem sok jó emléket őrzök, de a pénteki (a végére sikerült megfejteni, hogy azért pénteken, mert mindenki rohant vagy buszhoz, vagy vonathoz, vagy csak úgy egyébként, és nem volt idő többek között enni se, és így több maradt a konyhásnéniknek) aranygaluska örök. Valószínűsítem, hogy helyben követték el, mert általában gőzölgött, a sodó sűrű volt és nagyon vaníliás, szintén meleg. (Naív vagyok, tudom, valószínűleg az a sodó akkor látott igazi vaníliát, amikor Mézi kutyánk a tengert, vagyis sose, de az illúzió tökéletesre sikerült.)

Nade, bling, hétvégén támadt egy remek ötletem, hogy mi lenne, ha megpróbálnám? Impulzus kelttészta sütő vagyok, nem sokszor esik jól, de akkor nagyon. Plusz nagy úr a kívánás is, ugye. Megettem volna, feltételeztem, hogy Dzsí Nagyúr is megenné (minden, ami nem tök, azt megenné, és meg is eszi), és pikkpakk meg is valósítottam. Én eddig nem voltam egy csudálatos kelttészta nagyhatalom, mert vagy sikerült, vagy nem, többnyire a jójó, de.. kategória játszott, vagyis meg lehetett enni, de közelről se volt tökéletes, eleve nagyon utálom azt a merev szabályzatot, ami ehhez tartozik. (Ráadásul évekig súlyos élesztő fóbiám is volt, mára gyógyultnak mondhatom magam, de a mai napig azért elég félelmetesnek tartom.)

A tökéletes aranygaluskához az alábbiakra van szükség:

A tésztához:

25 dkg liszt

2,5 dkg margarin (én ezt csak szemre mértem, hát ki a tököm fog méregetni 2 dkg margarint?)

2,5 dkg élesztő (ez pont a fele egy sárga kockának)

kb. egy evőkanál cukor  

1 tojás

1,3 dl tej

3 csipet só

1 citrom reszelt héja

Valamint:

10 dkg darált dió

10 dkg cukor

olvasztott margarin

A sodóhoz:

1 l tej

1 csomag vaníliás puding

1 csomag vaníliás cukor

2-3 evőkanál cukor

1 vanília rúd

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk (ami nem tudom pontosan, mit jelent, de így kell mondani, és jól is hangzik), és a többi tésztához valóhoz gyúrjuk. Nagyon király, pillanatok alatt összeáll, mehet kelni. (Lefedtem egy konyharuhával, bár a kutya nagyon örült volna, ha inkább vele fedem le, és ráraktam a radiátorra olyan negyven percecskére.)

Közben ledaráltam a kb. egy fél éve tárolt diómat, és összekevertem a cukorral.

Mikor a tészta megkelt, örömtáncot lejtettem, egy hosszú kígyót formáztam belőle, és kb. 2 cm széles darabokra vagdostam. Ezeket a darabokat az olvasztott margarinba, majd a diós cuccba mártottam, és egy tepsibe sorakoztattam.

A tepsiben még egy fél órát kelesztettem, szintén lefedve, aztán 170fokra előmelegített sütőben köbö 40 perc alatt ropogósra sült, juhééj. 

A sodót, mint egy vaníliapudingot megfőztem, annyi volt a flikkflakk, hogy egy igazi vaníliarúd belsejét kikapargattam, és a fekete magokkal még megküldtem a cuccot. Ennyi. És tényleg.