Hogyan ne süssünk karamellás süteményt?

Sóhaj, egyszerűen nem lehet már kibírni, ami mindig történik.

Hétvégére megint (rohadt) vendégeket vártunk, akik  megint nem jöttek, de a süteményt megcsináltam, kár volt, teszem hozzá.(És kár volt várni a (rohadt) vendégeket is.)

Pedig hamarosan 2, azaz kettő nagy bejelentésre készülök, majd meglátjátok, és nem, nem a hírhedt EmmGé-nek (höhö) lesznek tovább örökítve, egyelőre.

Most tényleg nekiállok és leírom ezt a karamellás sütit, bár tényleg nem kéne, mer megint felidegesítem magam, és véletlenül szétverem vagy a monitort, vagy a billentyűt. (Apropó, mostanában a Space billentyűm eléggé meg van fáradva, gondolom attól, h a múltkor véletlenül ráléptem.)

Szóval: úgy kezdődik a dolog, hogy 2 krém kell:

Az első: 1 csokis pudingpor, 1 tábla étcsoki (én a jól bevált Katica étcsokival próbáztam, mer ugyanazt tudja, és fele annyiba kerül), fél deci rum, 20 dkg margarin,  20 dkg porcukor.

No, a pudingport felfőzzük, és amikor már jó sűrű, akkor beledaraboljuk az étcsokit, meg a rumot is beletesszük, erkély, kavarkavar, hűljön.
Közben habosra verjük a margarint a cukorral. (Kedves Istenem! Kérlek, csak egyszer, csak egyetlen egyszer mutasd meg, ki volt az a nyomorult,  aki ezt kitalálta, remélem, a Pokol tüzén fog elégni, miközben habverőkkel ütlegelik a fejét)- ez olyannyira nem sikerült, hogy a frissen takarított konyhába, a frissen takarító Gergő odapenderült, és ,,Majd inkább én"-felkiáltással megpróbálta menteni a menthetőt, de aztán 3 perc után, (Anya, légyszi  ugord át a most következő fél sort" ,,Na elmegy ez a szar a jó büdös k****anyjába, én ezt biztos h csinálom") feladta ő is.
Én megpróbáltam kipiszkálni egy kiskanállal a habverőből a teljesen rátapadt, ragadós masszát, és közben bőszen nyeldestem a könnyeimet.
A már teljesen kihűlt csokis krémbe, kell a fenti dolgot még belekeverni, mehet állni.


A második krém: Pontosítanék. A legundorítóbb, legvisszataszítóbb, leggonoszabb, és  legszopatósabb dolog az egész Univerzumban. (A Kiskegyed Konyháját pedig ezúttal felszólítom, hogy gyűjtsék majd a pízt a perköltségek fedezésére)

30 dkg kristálycukor, 4 dl tejszín, 5 dkg margarin

Azt, hogy én hogy is gondolhattam, hogy ebből a 3 dologból egyszer krém lesz, fogalmam sincs, mindenesetre úgy nettó  2 percig egész bizakodó voltam, szóamiszó.

A cukrot karamellizáljuk, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy bárminemű zsííír nélkül feltesszük pirulni. (Ez volt az a pont, ahol őszintén, szívből elkezdtem sajnálni a konyhásnéniket, mit élhettek át az a töménytelen karamellával, tejóég, nemcsodálom, h hajháló se kellett má nekik, mer hajuk se volt a végire.) Hát ez úgy 42 perc múlva kezdett el barnulni, megérkezett a Gergő is erre a hírre, haddnézzemá.

Mikor ez megbarnult, legalábbis a nemzetközi zsűri (Gergő, én, meg a Mézi) szerint, akkor beletettük a margarint. Az, hogy ez milyen reakcióba lépett, és micsinált, azt majd inkább egy országos kémiaverseny keretein belül mutatnám be.
Ennél durvább már csak a tejszín belekeverése volt, csak mondom.
Okés, ezt a dolgot vissza kell tenni főni, h besűrűsödjön. (Nem fog, szólok.) Gergő és az ő stabil idegei bírták úgy 50 percig kavargatni, én már akkor 3 cigin, 2 sukodun, és 3 végtelen hosszúnak tűnő káromkodáson voltam túl.
Rendben, ez a dolog, ami Kiskegyed konyhája szerint KRÉM, menjen hűlni.

Amikor mind a két KRÉM stabil, akkor az előzetesen megvett, és egészben hazaszállított, értsd. nem 15darabra tört (Ez sem fog sikerülni, szólok) ostyalapot megtöltjük, hol ezzel, hol azzal a krémmel.
A csokis krém még hagyján, az bírta a kiképzést, de a karamellás...hagyjuk.

Legyen elég annyi, hogy egész éccaka a hűtőben pihenő, nyúlós, vághatatlan csokis ostyával mártogattuk fel a tálcáról a karamellát.

Köszönjük, Kiskegyed Konyhája. Nagy vagy.