Pénteken már odáig fajultak a dolgok, hogy azt mondtam magamnak, hogy ha meg tudok sütni egy sütit, akkor minden bizonnyal megmaradok, úgyhogy ez a sütés teszt-jelleggel történt, előre mondom. Ja, és fellélegezhet már végre a kutya is, mer folyamatos ápolónő- üzemmódban volt, 10 percenként vizit, visítvonyít, simisimi, újraalvás, megint 10 perc.
Bocsánat, hogy ilyen összeszedetlen vagyok, de szédülök.
Annyira szédültem., hogy a bejegyzést tegnap kezdtem el, de ma folytatom. :D - Bé barátom szerint a fejemre esett egy Müller Péter könyv, igazamiigaz, pszichoterapeuta hangulatban vagyok, majdnem pszichopatát írtam, az se állt volna olyan messze az igazságtól. Szóval aki lelki megértésre és a felhőtlen boldogság terjedésére a kis szíviben vágyik, az írjon, kedves ugyan nem leszek, de legalább jófej vagyok. Plusz ennek a nyomorult hóesésnek se tudok lelkendezni, mer végremá fel akartam venni a piros Conversem, de még itt nincs ennek az ideje, basszameg, utálom má a csizmákat. Egyébként meg a vírus tényleg kiölte belőlem a bunkóhormonokat, úgyhogy tessék kihasználni ezt a soha vissza nem térő alkalmat, és most elkezdeni velem barátkozni. :D
Elmondom má ezt a süteményt, mer mingyá lemegy a Nap, én meg nem haladok.
20 dkg étcsoki
4 tojás
35 dkg cukor
1,75 dl
17,5 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
fél teáskanál só
kevés vaníliaaroma
vaj a kikenéshez
10 dkg dió/mogyoró/mandula
A csokit az olajjal nyakon öntve felolvasztjuk gőz fölött (ez az egyik kedvenc dolgom, tök jó, mer nem ég le, csak elszántan kell kavarni), félrerakjuk addig, amíg a többivel foglalatoskodunk, valamint elküldjük a Kutyát a búsba, aki közben így néz.
A tojásokat felverjük a cukorral, aztán hozzáadjuk az olvasztott csokit, a lisztet, meg minden mást.
Amikor ez is megvan, akkor kivajazott tepsibe öntjük a egészt, 150-170 fokon megsütjük, köbö fél óra, nekem kicsit több volt, viszont jó lett. Szívből.
Hogy mitől lett ilyen szép fényes a teteje, tán csak a JóIsten tudná megmondani.