Már nagyon régóta vágytam arra, hogy almáspite-illat terjengjen a Babaházban (kettő megjegyzésem lenne: 1. sokáig abban a hitben éltem, hogy nincsen sütőm, illetve ami van, az rossz, úgyhogy Zsófibarátnőmhöz jártam sütni; 2. ,,Babaháznak" a főnököm hívja a lakot, akivel mától nem annyira vagyunk jóban, mer' azt mondta, hogy ,,Jéé, csak most látom milyen lapát füleid vannak!" Erre én: ,, De én még mindig szerencsésebb vagyok, mint Te, mer az én arcommal csak ennyi a probléma." -> hazament.)
Ami ehhez szükséges:
A tésztához: 30 dkg liszt (Nagyon szépen kérek karira egy konyhai mérleget!)
1 db tojás
12 dkg cukor
1 cs sütőpor
12.5 dkg margarin
1 dl tejföl
egy csipet só
A töltelékhez:
1 kg alma
1 cs vaníliás cukor
fahéj
Háttérzenének Michael Jackson, önbizalmat ad, tényleg!
Ezek kellettek volna hozzá, ha receptből sütnék...
A tésztát először is megpróbáltam az adott mennyiségek alapján összegyúrni, de megint több volt a karkötőmön, mint a tálban, és egyáltalájában nem csinált úgy, mintha össze akart volna állni. Pluszban még öntöttem rá lisztet, mer mondom, az csak nem árt. Addig-addig szerencsétlenkedtem, amíg teljesen homogén lett a cucc, mákom van mindig, valahogy összejön.
Kicsit magára hagytam, majd ekkor eszembe jutott, hogy hopp, hát a citromhéjat nem reszeltem bele. Leleményes Odüsszeusz lévén, mondom, akkor majd most. Kettészedtem, belereszeltem, és megint összegyúrtam...:D
Az alma: Kicsit több mint egy kilót vettem, jobban szeretem a pités almát, és próbáltam olyanokat válogatni, amit levesesebbnek láttam, még akkor is, ha tudtam, hogy majd jól ki kell nyomkodni belőle a levét. (Alapjáraton sem tudom megenni a nem leveses almát.)
Megmostam, aztán a nagy lyukú reszelővel próbálkoztam, sikeresen mondjuk, csak az volt a baj, hogy minden szanaszét repült, és kb. egy óra volt, amíg leszedtem a falról a darabokat. Még az anya mondta, h ha a reszelt almára citromlevet csepegtetünk, akkor nem barnul meg. Jó alaposan kinyomkodtam levét, el ne rontsa itt má' nekem ezt a jó tésztát :D, aztán tettem rá cukrot (sima kristályt, vaníliásat nem találtam), meg fahéjat. (Jobban szeretjük, ha egy kicsit fanyarabb, úgyhogy cukrot alig.)
Még délután szereztem sütőpapírt, mondom, tököm se mosogat, ezt szépen belevágtam a tepsibe, aztán jöhetett a tészta 2/3-a. (Az 1/3-a lesz a rács.) Mondanom se kell, ragadt mint a állat..:/ De aztán minden jóra fordult, mert beliszteztem a poharat, és azzal nyújtottam ki. (Sajnálatos módon nem volt az eszemben, hogy van nyújtófám)
Rápakoltam az almát, megpróbáltam a lehetőségeimhez mérten egyenletesen.
Aztán jöttek a rácsok, hát ez meg akkor sz*pás, mer ezek meg szakadnak, meg minden, de aztán ilyen legósan összeragasztgattam őket, észre se veszi amúgy senki.
Tejföllel kentem be a tetejét, nem tojásfehérjével, anya mondta, hogy ez is jó lesz.
...és most meg sül....
Ááá, muszáj vagyok leképezni, mert ezt úgyse fogja elhinni nekem senki.
A mai teljesítényemre én 5 pontot adnék.
4 megjegyzés on "Rácsos almás pite"
nagyon büszke vagyok Rád... mert elmondanám, hogy én a Te korodban még nem nagyon különböztettem meg tepsit a lábastól :)))))
Perszeeee, Te már akkor tök nagy király voltál! :)
na, tudtam, hogy nem szabad elhinni.
(csókolom!)
emlékszel, meséltem az esetet a borsólevesről és kutyáról.... :)))))
Megjegyzés küldése