Füstölt sajtos-ananászos tarja

Az egyetlen dolog, amit erről el tudok mondani, az az, hogy ez jó. Húsimádók persze előnyben. Csontos húsimádók meg még inkább.
Még a múltkor, amikor a Mama nálunk volt, mondhatni tiszteletét tette, akkor sütöttem hagymás rostélyost, persze csaltam, mer marha helyett tarjával csináltam, de büszkén jelenthetem, hogy úgyis elfogyott. No, és akkor amikor arra a jeles alkalomra vásároztam reggel 6kor a Lehel piacon, (ez ugyanakkor volt, amikor a Hentes Úr megkérdezte, hogy maga reggel 6kor jön tarját venni?), olyan szeleteket kaptam (mer persze mondanom se kell, hogy olyan szépen somolyogtam meg kacsintgattam a Hentes Úrra, hogy kérnem se kellett, szeletelt, mint egy kisangyal), hogy kénytelen voltam elfelezni, mer még a szomszédoknak se volt olyan tepsije, amibe az egész belefért volna.

Tehát ezt a maradék tarját, amit nevezzünk mondjuk félkilónak, előkaptam a fagyasztóból előző este, és szépen megkértem, hogy olvadjon ki. Hozzáteszem, h elég faszányos mikrónk van, ebből adódóan néha abban olvasztok, de a múltkor majdnem megsütötte a húst, akinél előfordult má ilyen, az tudja miről beszélek, hogy olyan undormány a világon nincs még egy, mint a félig fagyott, félig sült, fűszerezetlen hús szaga.

No, a tarja szépen kiolvadt, Tüdőék (a szomszédban lakó erőcsávó és csaja, róluk még mesélek később. Nem, most mesélek: Tüdő kb. 120kiló izom(?), különös ismertetőjele, hogy kopasz, lelőhelye: erkély-fürdőszoba, ahol kappan hangon visít, néha megcsillan a fején a napfény, és ha jobb kedve van, akkor az Ég irgalmazzon nekünk, mer fejhangon osztja az észt. Rossz kedve csak akkor van, ha a luvnyája felhúzza a agyát, olyankor mindenféle dolgok előfordulhatnak. A csajról annyit, akit nevezzünk mondjuk Tüdőnének, hogy ő kb. a ház belső udvarán köröző denevérekkel képes kommunikálni, borzasztó csipogó, ultrahang szerű hangot hallatva, ami érzelmi állapotával egyenes arányosságban magasodik persze. Node, annyit tudunk, hogy Tüdő nem engedi Tüdőnét dolgozni, mer nehogymá Olaszba' táncoljon, ezéhát mindenhová cipeli magával, remek alkalmat szolgáltatva arra, hogy bárhonnan hazaérve orbitális nagy ordibálásba torkolljon az este. A legutóbbi ilyenkor Tüdő részéről elhangzott ,,Akkorhagyjáááááleeeel'', mire én bősz drukkolással vegyes imádkozásba kezdtem, de Gergő aszonta ne hallgatózzak, és ráhúzta a fejemre a takarót.), szóval a bájos szomszédok legnagyobb örömére lelkes klopfolásba kezdtem. (Bocsánat, hogy sokat beszélek, de ez má így marad.)
Ezután besóztam, borsoztam, és megszórtam grill fűszerkeverékkel.

Rátettem minden szelet húsra annyi ananászt, amennyit elbír, egy teljes konzerv körülbelül ez a mennyiség.
20 dkg füstölt sajtot szeleteltem még a tetejére, ami mondjuk erőteljes túlzás, hogy szeleteltem, mer tört, mint a nemtommi, úgyhogy ráfoszlányoztam. (Höhöjj, Anya, TUDOM, hogy nincs ilyen szó, éppen nyelvújítok, ne zavarjá' meg.)

Tettem alá egy kis zsírt, meg egy fél pohár vizet, mehetett a sütőbe úgy egy órára, közben locsolgattam is, meg nézegettem, meg szagolgattam, ebben lelkiismeretes társam vót a Mézi, akit egy percre sem zökkentett ki, hogy majdnem leégett a frufruja a sütőajtótól.

Amikor már majdnem készen volt, akkor még egy kis maradék trappistát is reszeltem rá, csak a zíze kedvéért.

Gergő megcsinálta a krumplipürét, mer abban ő a maszter, meg nekem mindig bedurran a bicepszem (höhö) a krumplitöréstől. (Oké, ezt csak hazudom, az igazság az, hogy eléggé utálok maszatolni azzal.)