Tegnap hivatalos, nemzeti Gergő-nap volt, (mondjuk nálunk mindennap az, aki egy kicsit is nyomon követi a történéseket, az pontosan tudja, hogy miről beszélek), így hát nagyon bátran kiterveltem, hogy valami különlegessel lepem meg!
Aztán meg közben rádöbbentem, és ezért hatalmas pirospont a fejlesztőnek (má' nem tudom hol találtam a receptet), hogy attól mert különleges, egyáltalán nem kell nehéznek lennie, sőt, annyira egyszerű mindkettő, mint egy jó nagy pofon.
Segítséget is kaptam Dorkabarinő személyében, aki még azzal is megtoldotta a projektet, hogy szépen bevásárolt hozzá mindent, plusz meg még lefoglalta a kutyát is, aki igen élénken próbálta nyomon követni az eseményeket. (Olyannyira a hatása alá került a dolgoknak, hogy észrevétlenül megetettem vele egy fél uborkát. Mármint a kutyával.)
Nos, a Ferrero Rocher (egészen a tegnapi napig imákba foglaltam a Ferrero csokigyár nevét, mer hogy milyen ügyesek, de mi is legalább annyira ügyesek voltunk, szóval sajnálom, lehet h betörök a piacra.)
10 dkg Milka Noisettes csoki (ez egészen pontosan egy táblát jelent)
4 evőkanál mogyorókrém (bármilyen gagyi jó)
4 ek habtejszín
1 cs pörkölt, sózatlan földimogyoró
A csokit összetördeltük (a többesszám Dorkát meg engem jelent, a kutya nem vett részt ebben a folyamatban, bár feltett szándéka volt!), rákanalaztuk a mogyorókrémet, plusz a tejszínt. (Nem térnék ki arra a részletre, hogyan próbáltuk vissza önteni a tejszínt a dobozába, mer kicsit bemértük.) Aztán ezt így ahogy volt, feltettük rotyogni. Nagyon szépen összeállt, nem lett csomós, semmi. Annyi a lényeg, hogy bőven kevergessük hűtés céljából, mert csak hidegen lehet vele dolgozni, úgyhogy ha eléggé kihűlt, dobjuk be a hűtőbe!
Közben összetörtük a félcsomag mogyorót egy konyharuha, meg egy klopfoló segítségével, a másik felét meghagytuk tölteni a golyókat.
Mikor kihűlt a csokiscucc, akkor vizes, vagy olajos kézzel kis golyókat formáztunk belőle, beletettünk egy szem mogyorót, és meghempergettük az összetörtben. És mákészis. Szuper, pipa.
Raffaello (ez meg még egyszerűbb)
0,5 kg túró (igenigen, a szemöldökfelvonogatást tisztán látom magam előtt)
1 cs kókuszreszelék
kevés porcukor (nem tudok számszerűsíteni, nem tettünk bele sokat)
1 kevés vaníliaaroma
mandula v. mogyoró (mi nem tettünk bele semmit, de csak azé, mer tisztán emlékeztem, h van itthon mandula, de sajnos nem találtam meg, szerintem Gergő a ludas, vagy a kutya, mindenesetre gyanakszom.)
A túrót szépen összetörtük egy arra alkalmas tálban, beletettük a cukrot meg a vaníliát, plusz annyi kókuszreszeléket, amitől elég masszív és formázható lett.
Aztán golyók, és kókuszreszelékben görgetés. Muhahaha, ennyi, Nem vicc.
És most, táráráááám, jöjjön a csodás fotó, amit Dorkasegédnek köszönhetünk:
2 megjegyzés on "Ferrero Rocher és Raffaello házilag"
Hmmmm, nagyon jól néz ki ;) Nekem is sikerült valami Raffaello-hoz hasonlót rittyentenem múltkor :D Megmaradt egy kis vaníliás túró még a palacsintatölteléknek szánt adagból, amihez hozzáadtam a múltkori sütésből megmaradt darált háztartási kekszet és meghempergettem kókuszreszelékbe :) Mondanom sem kell, h. 1 perc alatt eltűnt a 20 golyócska, bár eleinte elég szkeptikusan tekintettek rá az itthoniak :DDD
A túró miatt én is csak vonogattam a vállamat, nem is értettem...Aztán minden jóra fordult, a kókusz+túró abszolút híve lettem! :)
Megjegyzés küldése