A hétvégére betervezett kirándulásunk nem igazán valósult meg, mondjuk ez elég enyhe kifejezés, mert egyrészt baromi lusták voltunk, másrészt a kutyának meg kellett fürdenie, nincs apelláta (ez nála egy egész napos programot jelent), harmadrészt Gé elkezdte a boldog házasemberek boldog életét élni, mer lelépett a haverével sörözni szombat délután, én meg így unatkoztam, és sütöttem. - csak mondom, hogy szintetizátort kértem karira, főképp a saját magam szórakoztatása végett, bár úgyse kapom meg, pedig esküszöm, rengeteg dal van a fejemben, és feltett szándékom, hogy hamarosan énekesnő legyek, és még az se állít meg, hogy se szintetizátorom, se hangom.
Szóval, sütöttem. Úgy voltam én ezzel, hogy ennék valami túrósat, lehetőleg ne legyen má lécci nehéz, másnapra is nézzen ki valahogy, illetve legyen hidegen-melegen ehető. (Ez félig-meddig meg is valósult.) A kutya aktívan támogatta az elképzeléseimet, egészen addig, amíg vmi gömbölyű hungarocell darabka bele nem ragadt az egyik orrlyukába, onnantól azzal volt elfoglalva. (A hungarocell darabka a babzsák fotel szerves részét képezte, egészen addig, amíg bele nem ragadt a kutya egyik orrlyukába.)
A túrórudis muffin végül is szép, de nem annyira, mint amennyire finom.
Még azt gyorsan elmondom, hogy Gé valamelyik este örökszerelme jeléül karamellás tejet csinált nekem, nem tudom, kinek vannak még erről megboldogult menzás emlékei, na, ez nem olyan lett. És mondjuk valaki szólhatott volna, hogy hideg tejet a karamellizált cukorba szigorúan tilos tenni, mer az egész olyan lett, mint egy bájital, füstölgött, sistergett, és spaklival kellett felszedni a fazék aljáról a cuccot. (Gé felszedte, és mikor a karamell beleolvadt a forró tejbe, akkor már egész jó volt, de nem, nem olyan az íze, mint a menzásnak. A menzás attól volt olyan jó, mert nem volt más, muszáj volt meginni, ha jó ha nem, plusz a kancsal konyhásnéni olyan szigorúan nézett a kancsal szemével, hogy muszáj voltunk úgy csinálni, mintha ízlene. Aztán egy idő után megszoktuk.) Karamellás tejről akkor ennyit is.
A muffin pedig: (igazán jó muffin receptet nem könnyű találni, ez az.)
- 20 dkg liszt
- 2 tk sütőpor
- 1 cs. vaníliás cukor
-3 tojássárgája
-10 dkg puha vaj (a puhát nem győzöm hangsúlyozni, nekem pl. sose sikerül eltalálni)
-10 dkg cukor (én kristállyal csináltam, kissé ropogott, Gergőnek aszontam, h nem tudom, mi ropog benne..:D)
-3 tojásfehérje
- 1 csipet só
- 20 dkg túró
- fél citrom reszelt héja
- 1 dl tej
-1 tábla csoki (tejcsokis tortabevonót használtam)
A lisztet a sütőporral, és a vaníliás cukorral összekevertem, félreraktam.
A 3 tojássárgájához és a cukorhoz, hozzáadtam a puha (PUHA) vajat, nekem darabos lett, mint az állat, tökömtelevolt, kavartam vagy 10 percig.
A fehérjét közben habosra vertem a sóval, egyébként tényleg ez az igaz történet, párhuzamosan csináltam két dolgot, közben telefonáltam is, és próbáltam a lábamról lefejteni a rátekeredett kutyát.
A túrót villával összetörtem, belereszeltem a citromhéját, hozzáadtam a vajas cuccot, aztán ezt az egészet hozzáadtam a liszthez, és beleöntöttem az egy deci tejet. Próbáltam belőle vmiféle homogén masszát összehozni, nem mondhatnám, hogy sikerült, inkább ez a fogjukrá-kategória lett belőle.
Hozzáadtam a fehérjét, és óvatosan próbáltam kavarni, hogy ne törjön össze a hab. (Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem ez úgy szokott működni, hogy először tényleg óvatosan csinálom, elvégre nálam sokkal okosabbak is azt mondták, hogy vigyázzunk, aztán mire a végére érek, és látom, hogy kb. sz*rrá tört az egész, hiába óvakodtam, utána má' tökmindegy alapon, kavarom, mintha nem lenne holnap.)
Muffinsütőbe helyezett muffin papírokba kanalaztam a tésztát, és 180fokra előmelegített sütőben, 30 perc alatt készre sütöttem. Mikor kivettem, rácsurgattam az olvasztott csokit. Senkit nem akarok hiú ábrándokba kergetni, annyi köze van a túró rudihoz, hogy van benne túró, és van rajta csoki is, sem ízre, sem külsőre nem rokonok annyira, mint szeretnénk, de kifejezetten finom, sógorság ide-oda.
.JPG)
