Gesztenyés-narancsos muffin

Igazán rózsás hangulatban voltam, miután megbüntetett a bkv-ellenőr, kockára fagytam, és az a látvány fogadott otthon, h minden jó, csak a kutya elefántja maradt az ágyunkon a nagy héderezése közben...(Ehe, mondom, Mézes, mit keres a elefánt ágyon? A kutya arcára persze egyből ráült a ,,apicccsába" kifejezés, utánozhatatlan a ebünk, ezvan.) Kikaptam a gesztenyemasszát a fagyóból, ami egy remek találmány, ezúton is meleg ölelést küldök annak, aki azt kitalálta. Szóval nekiálltam, mint VV Cristofel a gitározásnak...(Már ha értitek mire gondolok).

Ami kell:
20 dkg finomliszt
fél csomag sütőpor
25 dkg gesztenyemassza (reszelve, nem rázogatva, aki lusta, az vegyen gesztenyepürét és szedje le róla a habot)
1 narancs reszelt héja

2 db tojás
10 dkg cukor (namármost, én porcukrot tettem bele)
1 ek vanília aroma
3 ek rumaroma
2 pohár natúr joghurt

Muffin alapszabály: Szárazat a szárazzal, nedveset a nedvessel, és ez így jól is van, mindenféle tekintetben.
Cukor tojással kikever, bele az aromák, a natúr joghurt, szépen álldogáljon, amíg az ember végez a többivel.

Aztán amikor a szárazakat is összepároztattuk, akkor összemegy az egész mindenség, szép darabmentesre kavarunk.

Sütő 170fok, 25perc, tűpróbázás ezerrel, mer a teteje gyorsan pirulásnak ered.

Megjegyzés: Ez az a mennyiség, ami pontosan belefér egy 12es muffinsütőbe, se több, se kevesebb.(Nekem konkrétan az első ilyen!)

Rendhagyó módon 2 képet teszek közzé, mer azok az Isten áldott muffinok olyan szépen dagadtak felfelé, hogy öröm volt nézni. (Szemfülesek akár még engem is felfedezhetnek a képen, meg a Mézes fejebúbját, de ő nem számít.)

5perces túróssüti

- má hogy annyi idő alatt készül és aztán fogy is el. Éljen soká a konyhatündérség.

..hogy egy szívemnek kedves barinőmet idézzem, undorítóak nálunk a vasárnapok, meg úgy egyáltalán minden nap, mer vagy én csüngök Gergőn, miközben süti a rántott húst, vagy ő csüng rajtam, miközben sütök bármit. Megfőztem a levest (nemazé, de a levesem nagyon fain lett), megcsináltam a köretet, a salátát, a húst Gergő gondjaira bíztam, aztán támadt egy akkor még csak sejthetően remek gondolatom, miszerint vasárnap= sütiiiinap, azonnal kell valami túró. Jóvan, bolt van, nap süt, a kutya heverész, irány túróé'. Igazi 21. századi jány vagyok, mostmá különben biztos, mer az okostelefonom annyira okos, hogy már szégyellem is magam, már csak meg nem süt helyettem komolyan. (Ezt csak azért mondom, mer a remek gondolatomat a telefon guglijában foganatosítottam, muhaha, milyen szabatos vagyok így kedd reggel, beírtam hogy túrós süti, és lámlám, rögtön segítségemre is sietett, innentől telefonról főzök meg sütök.)

És akkor lássuk ezt a csudálatos dolgot:

25 dkg rétesliszt
20 dkg porcukor
fél csomag sütőpor
50 dkg túró
fél citrom reszelt héja
1 cs vaníliás cukor (hogy én mennyire utálom leírni azt, h vaníliás cukor, valami hihetetlen)
5 dkg margarin
2 dl tej
2 db tojás

A réteslisztet összeházasítjuk a porcukorral meg a fél zacsi sütőporral, és közben hangosan anyázunk, hogy hogy lehet ennyi csomó ennyi porcukorban, mintha a JóIsten direkte szórakozna. Ilyenkor van az, hogy a kezdeti lelkesedés eltűnik, és hangos Szabotáááázs felkiáltással olyan vehemenciával kavarunk, hogy még a kutya fejinek a búbja is porcukros, mer ugye azt meg mondani se kell, hogy ő folyton ott somfordál és várakozik, hátha valami...(Javasolnék a kutyafejfedőgyárnak, kutyahajháló gyártást, vagy esetleg munkavédelmi sisakot). Türelem rózsát terem, csomómentes lesz a cucc.
Ennek a felét vagy egy sütőpapíros, vagy egy vajjal kikent tepsibe rakjuk. (Apropó! Eltűnt a kistepsim, a Kisgombóc utcában most már biztos, vmi feketelyuk tátong.)
Közben szétmaszatoljuk a túrót a citromhéjjal, meg a vaníliáscukorral, de ne nagyon, csak annyira, h szórható legyen. (Ezt a részt nem igazán értettem én sem.:)

Aztán ezt a túrós dolgot rászórjuk a tepsis szmöttyre, mehet rá az 5 dkg vaj szanaszéjjel, a lisztes történet második fele, a végén pedig a 2 felvert tojás tejjel kikeverve. Ezzel meg is volnánk. (Nem viccezek! Nem hazudok! Nem csalás és nem ámítás!)

 Gergő mondjuk elég furcsán nézett, mikor mondtam neki, hogy Szelermem, ebből márpedig sütemény lesz, ha hiszed, ha nem, aztán 30 perc sütés,(Dóri: 170fok), és miután megszúrtam a kezem a sütitűvel, aztán 5 perc hüppögés és lázas ragtapasz keresés után, télleg az lett.

Aztán elsőkörben el is fogyott, kérem a következőt!

Zöldborsós omlett- kis kanyarral

Nem vagyok egy nagy Stahl Judit-fan, eleve nem értem, hogy miért kell állandóan a kaja fölött tapsikolnia, meg ilyeneket csinálni, hogy: ,,Mmmm...ez fenségeees", meg: ,,Mmmm..ez mennyei"(tapstaps), és sose értem, hogy hogy a picsában van az, hogy van otthon neki mindig fürjtojás. Mánemazé, de elég szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, hacsak nem tart otthon egy egész fürjtenyészetet, akkor érthető. (Bár még akkor sem lehet tudni, h azok mennyit tojnak egy nap. Majd mingyá felhívom a 198-at, hátha ők szakavatottak a témában.)

Előrebocsájtom, hogy ez a recept egy Stahl-recept, ezért voltam gyanakvó és lám-lám, úgy is lett. (Általában úgy van.)

A recept prológusát Vörösmarty Mihály is megirigyelné, nem tudom, ki fogalmazza meg a honlapon lévő cuccokat, de kijárna neki egy péklapátos verés. (Akit érdekel, megnézheti: itt)

Ami kell: (2fő)

bármilyen maradék felvágott - SJ szerint! (Szerintem azért sajtos parizerrel ne próbálkozzunk)
6 db tojás- SJ szerint! (Szerintem 8 mehet alapból 2 embernek, SJ-k spúlosak)
1 dl tej vagy tejszín- SJ szerint! (Szerintem többet is elbír, legyen mondjuk másfél)
15 dkg mirelit borsó- SJ szerint! (Megak****anyja, 15 dkg mirelit borsó???? hol árulnak annyit? meg akkor má mé ne üveges, ami nem vízízű??, úgyh nekem fél ü borsó lett a vége)
1 jó nagy fej hagyma
10 dkg sajt (nekem füstölt volt)
kicsi olaj
só,bors, szerecsendió


A felvágottat felcsíkozzuk és kevés olajon megpörköljük, ez eddig tiszta. Mehet mellé a felkockázott hagyma, és a borsó. Már itt megbukott a SJ-féle történet, mert a borsónak az olaj elég förtelmes mellékízt ad, köszönjük Judit. (Nagyon pici vízzel megpróbáltam menteni a menthetőt). Közben a felvert tojásokat elkevertem a tejszínnel, és belementek a fűszerek. Érdekes, hogy az eredeti recept sem sót, sem borsot nem írtak, hátköszimegint. Bréking: A szerencsendióval baromi óvatosan, nagyon intenzív, szuper dolgokat lehet kihozni belőle, de iszonyúan el is lehet b***ni. (Gergő, tudom, hogy azt mondtad, hogy légyszi, ne káromkodjak má itten, de egyszerűen fel van fokozva a érzelmi állapotom, sajnálom.) Szóval ezt rá kell önteni a borsós-húsos dologra, és nézni türelmesen. (Azt mondja SJ, hogy ne kavirnyázzunk, csak vagy 2-3szor, utána hagyjuk békiben. Na, ez nem így van, mer leég. De nyilván neki is leégett, csak az nem lett volna elég menő) Még mehet rá a sajt persze, se nem ront, se nem javít. (Az íze amúgy nem rossz, érdekes- kategória)

Egyszóval ebből nem lesz aztán omlett, csak rántotta, így ha esetleg SJ meghívna titeket kajázni, ,,Héé, este ugorj be egy jó omlettre" úgy egyéb elfoglaltságaitokra hivatkozva mondjátok le, és gyertek hozzánk inni inkább.

Ma pedig megtanuljuk, hogy...

több dolgot is.
Az egyik, hogy a megbántott nőnél csak egy allergiás fogorvos a közveszélyesebb, ezt még megmagyarázom.
A második, hogy a lekvár és a pálinka mellett, vacsorát is szinte bármiből lehet főzni.
A harmadik pedig, hogy hogyan mondjuk szépen artikulálva azt, hogy Bunkó, anélkül, hogy bárki megbántódjon.

Naszóval. Gyökérkezelésre járok. Ez nem nagy kunszt, volt már ilyen a történelemben. Olyan viszont, hogy fájdalommentesen (!!) vkinek kiszedik az idegeket, mondhatni meg se kottyan, aztán pedig az utolsó kanyarban, a befejezés előtt 2té törik a foga, az garantáltan csak én vagyok. Rá is csörrentek már a Szerencsejáték Zéertére, hogy nem-e lehetnék-e én esetleg az új kabalafigura, vagy a nő, akit üldöz a szerencse, csak kurva gyorsan fut. Ez történt. Szegény depresszióra hajlamos fogorvosom el is keseredett mintállat, mondtam is neki, hogy most letöröm neki én a fogát, csak hogy kvittek legyünk, erre ő azt mondta, h inkább rúgjam ki. Má a fogát. Mindig is tudtam, h szadista. Aztán dühből megröntgenezett, ami olyan szar volt, hogy bármikor inkább gyökérkezeljen, csak még egy ilyen röntgent ne, légyszi. Plusz persze allergiás, az ijesztő faktorát simán megirigyelné Freddy Krueger.
Erről jut eszembe a Bunkó. Tehát ha vkit le akarunk bunkózni, aki erősebb nálunk, vagy fogorvos, azt úgy csináljuk, hogy ne vegye észre, hogy komolyan gondoljuk..:D (Ez az egyik erősségem amúgy, lehet h egyszer indítok egy tanfolyamot). Tehát így: BUNN-kó.(A Bunn-t nyomjuk meg jó erősen, és vigyük fel a hangsúlyt)- ez tök jó, mindenki nevet rajta, mer jajdeviccesezajányhahaha, közben meg tényleg úgy gondolom. Ennyit erről.

Mivel ez egy főzősblog, illetve hát annak indult, de lassan életvezetési lesz, azért szót ejtenék a vacsiról, ami a tegnapi események (ld. fent) tükrében már csak egy laza ujjgyakorlat volt.
Volt otthon sajt, löncs, paradicsomszósz, tészta, adta magát.

Minden ugyanúgy megy, mint a sima bolognainál, kivéve azt a pici dolgot, hogy ez löncsből van, ami alapjáraton egy elég undorító dolog, ezért kell szószba tenni, hogy ne lássuk, ízre meg olyan mintha rendes hús lenne. (Szegény sorstársaimnak zárójelben jegyezném meg, hogy olcsó is!) - és jól jegyezzétek meg: a Fokhagyma a JóIsten adománya, bárminek a rossz ízét el lehet venni vele. :D

Majd ha majd Glóra örökbarinőm hazatér a Felicitából (értsd: Róma), akkor tuti, hogy hoz egy raklap pastaaaa receptet, addig meg várjunk türelmesen.

Sárgabarackos csirkenyárs mazsolás rizzsel

Biztos mindenkivel van olyan, amikor úgy érzi, hogy na, ma lesz a napja annak, amikor elegánsan kiveri vkinek az összes fogát- az én hétfői mumusom a T-mobile, csodálatos napot szerzek majd annak a mit sem sejtő ügyfélszolgálatosnak, aki megtisztel azzal, hogy az összes panaszom és dühöm rázúdíthatom. Hosszú a történet, a lényeg annyi, hogy a szegény embert még az ág is húzza, és ezúton is köszönöm nekik, hogy hajnal 5kor voltak szívesek merő kedvességből smsben megüzenni, hogy hogyan is állnak a dolgok kettőnk között. Erről ennyit.

Tegnap volt a napja, amikor tényleg csak lazultunk, plusz beterveztünk egy Harry Potter 7/2-t, mer hogy az milyen jó lesz. (És tényleg! Nem hazudok.) Még reggel összeraktam a kaját, ami sem időben, sem energiában nem volt nagy kunszt, vasárnapra tökéletes.(és éljeeen, szuper új növényeket szereztünk az erkélyre, ezzel együtt újabb kihívások elé állítva a Kutyát, aki még nem tudta eldönteni, hogy a pink, vagy a citromsárga virággal kezdje a kertészkedést- mi mondjuk már eldöntöttük, hogy mihez kezdünk a Kutyával, ha bármelyikkel is szorosabb barátságot kívánna kötni.)

A húshoz:
fél kiló csirkemell
1 konzerv sárgabarack, vagy 7-8 db friss
15 dkg füstölt sajt
hurkapálcika


A rizshez:
2 cs gyorsrizs
fél zacsi mazsola (Töredelmesen bevallom, hogy a régi mazsola-iszonyom elmúlni látszik, nem is értem, talán a korral jár, a mazsola iránti szolidaritásból.)

Szóval szépen módszeresen mindent fel kell darabolni kis kockákra, és felfűzögetni a hurkapálcikákra, ennyi. (Jelentem, csináltam már ananásszal is, hagymával is, meg kolbásszal, gyakorlatilag bármi felhúzható. Ömm, igen.) Én a hús-sárgabarack-sajt kombót követtem, ettől semmi esetre nem tértem el. Mikor ezzel készen lettem, megszórtam sültcsirke fűszersóval, meg borssal, tettem rá egy lötty olajat, és egyesével bebugyoláltam alufóliába. (Az alufólia még mindig botrányosan szakad, mondanom se kell.)
A rizs elment főni, a mazsolát meg langyos tejbe beáztattam, hogy faszán megpuhuljanak és megdunduljanak. :)
Mikor a rizs megfőtt, összeboronáltam a mazsolával, a hús meg 20 perc alatt megsült. (Dóricica kedvéért: 20 perc, 180 fok)

Alaszkai tőkehalfilé fűszervajjal és rösztivel

Az alapkoncepció nem ez volt, ugyanis arról szólt a kiegyezés, hogy tenger gyümölcsei lesznek pennével meg tejszínnel. Ennek mindketten nagyon örültünk, juppííjéé, nagyon nagy királyok vagyunk, hogy ezt így kitaláltuk...Aha, ez tartott egy darabig. Nekem akkor kezdett kissé alábbhagyni a lelkesedésem, amikor szembesültem vele, hogy a délutáni csúcsban nem hogy tenger gyümölcseit nem kapok akárhol (nem is tudom, hogy gondoltam), hanem még örüljek annak is, hogy a 89 fok hőmérsékletű buszon nem a fejem fölött kapaszkodnak. (Pont tegnap előtt meséltem Gergőnek, hogy vannak olyan emberek, akik nem érzik cikinek szétgombolt ingben, csak úgy, ahogy az Isten megteremtette őket, tömegközlekedni. – hozzáteszem, sajnálom a Kutyát is, mer látszik, hogy melege van, így hát el tudom képzelni, mit érezhetnek a szőrös mellkasúak, de azért maradjunk annyiban, hogy így Pest, úgy Pest, így vidék, úgy vidék, például Tarjánban, mármint otthon, nehezen fordulhatna elő ekkora pronyóság.)
Mentem, mendegéltem én ezeké a herkenytűké, de sehol sem voltak, (nem értem én ezeket a szupermarketeket, van mindenféle lazac, meg rák, meg tintahal, meg polipdarabkák, de vegyesen egy szál se.) Totális elkeseredésemben aztán úgy döntöttem, hogy basszameg, akkor is hal-nap lesz. Különben má elég ideges voltam, mer mindent megvettem az alaptervhez, hátkösz, cipelhetem haza ezt a sok, semmire se jómáígy dolgot. A jó öreg Béke téri Lidl-ben aztán van ám tömeg, meg szűk kis sikátorok, meg jó nagy hőség, má majdnem fesztivál hangulatba kerültem, amikor felfedeztem, hogy van ez az alaszkai tőkehal, és hát ez nagyon szuper, nem is drága, halnak hal, majd flancolhatok Gergő előtt, hogy alaszkai, jó lesz ez. Kéne hozzá vmi…legyen röszti, de csak akkor, ha nem kell olajban sütögetni, és lám-lám, ezt nem kell…Csúcs.
Hazacaplattam (nem is tudom, jó szó-e ez a ,,caplattam” arra, ahogy haza közlekedtem, maradjunk inkább a méterről-méterre vonszoltam magam-nál) a jó sok cuccal, ami majdnem hogy felesleges volt ugye, ilyenkor van az, hogy még az a nyomorult kulcs is a táska alján van, beleakadva mondjuk az esernyőbe. Ekkor már közel álltam az ájuláshoz, de még hátra volt a Kutyával való rituálém. (Belépek, a Kutya felugrik a nyakamig, én cipelem a szatyrokat, a Kutya ugrál, még mindig, még mindig, SziiiiaaMéziii, a Kutya transzban, Naajóóvanmá, Kutya ugrálnyávog, Jóóvoltááá?, Kutyanyávog, fülét behúz, ugrál, felborítja a szatyrot.)
Az egész kaja hadművelet nem tartott tovább tíz percnél amúgy, tök ideális. (Közben az Ezel-ben is történések voltak, pikkpakk eltelt az idő. Naszóval:

Kell egy csomag tőkehalfilé (világ életemben gyanakvó voltam a filékkel, óvatosan vele gyerekek- azt mondta a csomagolás is, h nyomokban szálkát tartalmazhat-kösziszépen), egy csomag röszti, vaj meg fűszerek.

A halat kiszedtem a zacsiból (igen, ez egy nagyon fontos momentum), két különböző edénykében tettem fel vajat olvadozni, a röszti közben bement a süttyőbe, 200fok, 25 perc, sütőpapír alá, a viszonlátásra. A nagyobb edénybe behajigáltam a halat, só, bors, citromlé (úgy egy kupaknyi), a kisebbe meg friss petrezselyem, bazsalikom, kakukkfű, és egy kevés oregano. Kérem szépen, ennyi. Ez összerottyant, a hal megsült (csak kevés időre fordítottam meg, h ne essen szét- mondjuk szétesett), a röszti meg szép aranybarna lett. Így történt, ennél gyorsabbat már tényleg nem tudok..

Tésztasaláta - szívből ajánlatos!

Vannak olyan napok, minő véletlen, ezek pont a hétfők azok, amikor az embernek semmihez nincs semmi kedve, vásárolni se, főzni se, enni se, maximum annyi fér bele, hogy hullafáradtan a szintén enervált SzellőIstván búgó hangjára sudokuzni, meg vakarászni a kutya hátát. Hát tegnap egy ilyen volt, semmi kaja otthon, kint hideg, meg sötét, és ahogy depresszióból jól képzett Dorka barátnőm mondja, van abban vmi báj, ha július elején az ember kitérdelt macinaciban Winter Time teát iszik, mézzel meg citrommal, rázva, nem keverve. Ez mind ok, friss diplomásként a kutya nem várja el tőlem (najó, ő talán igen, bár neki a Darling undormánya maga a földi mennyország, majd talán egyszer külön rovatot indítok a Kutya étkeztetéséről, vagy esetleg megreformálom az ebeledeleket), hogy főzzek, igazi értelmiségi lettem (:D), de azé mégis kéne vmit enni.

Az ilyen esetekre tartogatja a JóIsten a remek ötleteit, plusz ez ha tettvággyal párosul, azt hívják vacsinak:

A tésztasaláta tényleg nagyon könnyű, viszonylag olcsó, és pikkpakk készen van:

Feldaraboltam 2 paradicsomot, 1 fél fehér paprikát, 1 uborkát, 1 darabka trappista sajtot, 1 darabka füstölt sajtot, és 15 dkg csirkemell sonkát. (Hoppá, közben feltettem főni a tésztát, ilyen masnisat, meg a 3 db tojást- csak hogy haladjunk.) Külön tálban összekevertem 2 kis poharas natúr joghurtot, majonézt meg mustárt és egy kis citromlevet (mondjuk egy kupaknyi), jó híg tartármártásszerű cuccot kell kapni, ízre legalábbis. (Jól megküldtem borssal, meg ételízesítővel)- közben büntetésbe küldtem a Kutyát, mer azt észleltem, hogy az uborkahéjat próbálja meg észrevétlenül kiügyeskedni a szemetesből. Ezt a joghurtos dolgot szépen összekevertem a zöldséges dologgal, és kiengedtem a Kutyát a száműzetésből.

Persze a tésztát kicsit szétfőztem, mer közben néztem a tigriskölyköket a Aktívban, és azon gondolkoztam, h lehet egy tigrist Virgilnek hívni, bár amikor megtudtam, h Tarlós István adta a nevüket, fellélegeztem és megbékéltem a Virgillel, mer örültem, hogy legalább nem Szemere Bertalan lett.
A tésztát lecsöpögtettem (nagyon le kell, hogy ne áztassa szét a salátát teljesen), és félreraktam hűlni. Megpucoltam a tojásokat, feldaraboltam, mondjuk annyira nem kellett, mert szintén kicsit szétfőttek, és belekevertem a salátába. A kihűlt tésztát szintén hozzáadtam, és íme, ez lett belőle:

Mánemazé, de ez tényleg jó lett...:)